- Hirdetés -
()

A Floridai Egyetem tudósainak a Holdról hozott talajban sikerült növényt termeszteni.

Nagy tudományos előrelépést jelentenek azok az apró növények, amelyek a Holdról hozott talajban sarjadtak ki. A Floridai Egyetem mezőgazdasági intézetének két kutatója, Anna-Lisa Paul és Rob Ferl a NASA-tól kért mintákat az 1969 és 1972 között, az Apollo missziók során elhozott talajmintákból, hogy idegen bolygóról származó talajban a világon elsőként növényt neveljenek.

A tudósok gyűszűméretű műanyag lemezekre mindössze egy grammnyi holdi földet, azaz regolitot helyeztek, és ebben ültették el a zsázsa (Arabidopsis thaliana) magokat egy kevés tápoldat társaságban. Kisebb nehézséget okozott, hogy kevés regolit állt rendelkezésére, ezért nagyon körültekintően kellett bánni a mintákkal. A kutatók kérését egyébként többször is elutasította a NASA, éppen abból kifolyólag, hogy jelenleg nagyon kevés holdi talaj áll a tudósok rendelkezésére.

Bár a tudósok nem voltak biztosak a kutatás sikerében, végül szinte az összes regolitba ültetett mag kihajtott. Az eredmény most kiemelt fontossággal bír, ugyanis a NASA  Artemis programjának végső célja, hogy újra ember léphessen a Holdra. Az emberes holdraszállást egyébként már többször is elhalasztották, az eredet tervek szerint 2024-ben érkezett volna először amerikai űrhajós (az „első nő és a következő férfi”) a Holdra, ám ez úgy tűnik, évekkel később valósulhat csak meg. A kitűzött cél több ponton is elbukott, melyek közül az egyik a megfelelő űrrruha kifejlesztése, amelyet a NASA már úgy tervezne meg, hogy a későbbi Mars-missziókra is alkalmas legyen

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -