- Hirdetés -
()

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerint akár 2026-ig is csúszhat az újabb emberes holdraszállás. 

Az eredeti tervek szerint 2024-ben lépett volna amerikai űrhajós a Hold felszínére, ám idővel egyre több jel utalt arra, hogy a kitűzött céldátum tarthatatlan. Többek között a tervezett költségek elszámítása és jogi huzavonák is hátráltatták a program munkálatait: Jeff Bezos, a Blue Origin alapítója és vezetője többször is megtámadta a NASA döntését (mint utólag kiderült, sikertelenül), miután az űrhivatal Elon Musk SpaceX nevű űrvállalatát bízta meg az Artemis-program Holdra szálló egységének megépítésével.

Bill Nelson igazgató tavaly novemberben közölte, hogy legalább egy évvel csúszik a következő holdraszállás, így leghamarabb 2025-ben léphet újra ember a Holdra. Most viszont Paul Martin, a NASA főfelügyelője arról beszélt, hogy a leszállórendszer és a NASA következő generációs űrruháinak kifejlesztéséhez és teszteléséhez szükséges idő miatt a holdraszállás időpontja valószínűleg legkorábban 2026-ra csúszik – írja a Space.

Az űrügynökség döntése nem meglepő, a NASA Főfelügyeleti Hivatalának egyik jelentésében már korábban olvasható volt, hogy a szervezet komoly kihívásokkal néz szembe, a munkálatok pedig még nagyon korai fázisban vannak, így könnyen előfordulhat, hogy éveket kell még várni a holdi útra. „Legkorábban valamikor 2026-ra becsüljük a következő holdraszállást” – írták.

Legutóbb 1972-ben, az Apollo-program keretében lépett ember a Holdra, ám a mostani lesz az első alkalom, hogy egy nő és egy színes bőrű űrhajós is részt vesz a küldetésen.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -