A mai kor embere állandóan rohan, és folyamatosan időhiányban szenved, épp ezért különösen fontosak és hasznosak lehetnek számára azok az eszközök, amelyek képesek helyette elvégezni a házimunkát, így szabadítva fel a perceket és órákat. Tipikusan ilyen eszköz a robotporszívó, legalábbis elméletben, és most egy Roborock E5 segítségével azt vizsgáltuk meg, hogy mit is várhatunk ma egy ilyen jellegű terméktől.
Mire jó?
Kezdjük a legfontosabbal, azaz, hogy mire jó és miért válhat be egy robotporszívó: Nos egy ilyen készülék legnagyobb erőssége, hogy egyáltalán nem kell vele foglalkozni. A Roborock E5-nek például elég csak kiadni a parancsot, és ezt követően képes automatikusan felmérni a helyiséget, végigjárni minden négyzetcentiméterét, és természetesen fel is takarítani ott. Ehhez a készülék speciális, integrált szenzorokat használ, a “fedélzeti computere” pedig megjegyzi, hogy már hol járt, és így nem fordulhat elő, hogy csak feleslegesen égeti az energiát ott, ahol erre nincs is már szükség.
Ennek köszönhetően akár úgy is képes felszedni a port, koszt a földről, hogy a felhasználó nem is tartózkodik otthon. Így mire ő hazaér a munkából, szórakozásból vagy vásárlásból, már tiszta lakás várja. Ebből fakadóan az egyik legfontosabb szempont egy ilyen termék megítélése szempontjából, hogy milyen érzékelőkkel látták el, és e téren a Roborock hagyományosan igen jól teljesít. A már említett Roborock E5 típusjelzésű modell ehhez többek között egy giroszkópos rendszert, illetve az úgynevezett SLAM algoritmust használja. A hardver és a szoftver együtt pedig egy pontos navigációs térképet készít, amelyet minden egyes használat során frissít is.
Dizájn
Egy jó robotporszívó ismérve, hogy viszonylag kicsi, kompakt, és kialakításánál fogva odafér szinte mindenhova. A Roborock E5 készülék épp ezért a legtöbb társához hasonlóan kör alakú, kifejezetten lapos, kevesebb mint 10 centiméter magas (9,5 cm) készülékházzal bír, ennek köszönhetően szinte mindent elér, és rengeteg bútor alá befér.
Apró, szinte láthatatlan kerekeken gurul, amelyek ennek ellenére képesek 2 centiméteres akadályt is leküzdeni. Így át tudnak jutni egy küszöbön, vagy fel képesek mászni egy szőnyegre is.
Üzemidő
A robotporszívók sajátossága, hogy a működéshez nem szükséges a hálózati áramforráshoz csatlakoztatni, hiszen az energiát integrált akkumulátorból nyeri. Ez egyrészt rendkívül hasznos és kényelmes, másrészt viszont kötöttségeket is jelent. A legtöbb robotporszívó itt elvérzik, ám a Roborock E5 e téren például kifogástalanul teljesít, hiszen 5400 mAh-s akkuval bír, amely akár 200 percnyi üzemidőt szavatol.
Ezzel pedig akár egy egy 200 négyzetméteres nagy szoba vagy ingatlan is kitakarítható egyetlen töltéssel.
E készülék egyébként automatikus újratöltés funkcióval is bír. Azaz amikor lemerül az akkumulátora, magától elgurul a bázisállomásához, dokkol, megvárja míg megtelik energiával, majd indul és folytatja tovább a munkát.
Portartály
Sok készüléknél bizony problémát jelent, hogy a portartály kicsi, ami nagyon komoly akadályt jelenthet önmagában. A Roborock E5 esetében ezzel viszont nincs gond, hiszen 640 milliliteres portartállyal bír.
Emellett ellátták egy 180 milliliteres víztartállyal is, aminek köszönhetően fel is tud törölni, ami a padlón található makacs szennyeződések esetén különösen hasznos lehet.
Erőben nyerő
A hagyományos vezetékes porszívók melletti érvéként szokták felhozni számos esetben a szívóerőt. Azaz, hogy a robotporszívók egyszerűen gyengék ahhoz, hogy megfelelően hatékonyan tudjanak feltakarítani. A Roborock viszont mindig is híres volt arról, hogy erre nagyon odafigyel, amit tökéletesen bizonyít, hogy egy 2500 Pa szívóerejű motorral látták el. Ennek köszönhetően pedig képes arra, hogy a szőnyegbe tapadt szennyeződéseket is eltávolítsa.
Kezelés
E téren a Roborock eszközök hagyományosan az élvonalat képviselték, és nincs ez másként a Roborock E5 esetében sem. Jár mellé ugyanis egy infrás MagBase távvezérlő, valamint egy ingyenesen elérhető alkalmazás révén akár mobil eszközről is vezérelhető ez a robotporszívó. Itt nem csak azt látja a felhasználó, hogy mennyi nafta van még a tankban, hanem, hogy a szobában, lakásban milyen utat járt be a modell, illetve mennyi hely van még a portartályban.
Mérlegen
Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy egy jó robotporszívó óriási segítséget nyújthat, és jelentősen képes javítani az életminőségen. De nem mindegy, hogy az ember melyik modell mellett teszi le a voksát, hiszen könnyű “lyukra futni”, azonban a Roborock E5 készülékkel például nem nagyon lehet hibázni.