- Hirdetés -
()

Minden fióknál bevezeti a Google a kétlépcsős azonosítás használatát, így hamarosan nem csak felhasználónév és jelszó lesz szükséges ahhoz, hogy belépjünk a Google-fiókunkba. 

Ugyan a kétlépcsős azonosítás beállítására már eddig is volt lehetőség, a Google végül úgy határozott, hogy a felhasználók adatainak biztonsága érdekében a kétlépcsős (másnéven kétfaktoros, vagy 2FA) azonosítás bekapcsolása többé már nem választás kérdése lesz. A jelek szerint a keresőóriás hozzá is látott a feladathoz, az Ars Technica cikke szerint ugyanis már elkezdte zargatni a felhasználókat, igaz egyelőre még csak azokat, akik korábban már megadtak egy másodlagos elérési lehetőséget, például egy e-mail címet vagy egy telefonszámot. Ez érintetteket külön üzenetben értesíti a Google, amelyben azt is közli velük, hogy az üzenet dátumától számítva hét napjuk van arra, hogy beállítsák a kétlépcsős azonosítást.

Persze nem kell arra várni, hogy a szolgáltató maga szólítsa fel a felhasználókat, ráadásul megúszni így se, úgy se lehet majd, tehát aki még nem kapcsolta be a funkciót, és inkább elébe menne a dolgoknak, az ide kattintva tájékozódhat a dolog menetéről. A bekapcsolás egyébként nagyon egyszerű, ráadásul kétségtelen, hogy mindenki számára nagyobb biztonságot jelent.

A kétlépcsős hitelesítés lényege, hogy a weboldalra történő bejelentkezéskor az előzetesen megadott telefonszámra sms érkezik, amellyel meg kell erősíteni, hogy valóban a fiók felhasználója próbál-e bejelentkezni, vagy épp fordítva: a mobilos értesítésből erősítjük meg, hogy valóban mi vagyunk-e azok.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -