- Hirdetés -
()

A Facebook Protect nevű védelmi szolgáltatás azokat a felhasználókat érinti, akik nagy követőtáborral rendelkeznek, úgy mint a politikusok, az újságírók, vagy az influenszerek. 

Március elején számos felhasználó kapott üzenetet a közösségi média üzemeltetőitől, amelyben felszólítják, hogy csatlakozzanak a Facebook Protect nevű védelmi funkcióhoz. Ilyen típusú felszólítást nagy, köztük több százezres követőtáborral rendelkező fiókok üzemeltetői kapnak, elsősorban azért, hogy a hackerek ne élhessenek vissza a nevükkel.

Mivel nem ritka eset, hogy a csalók facebookos kitiltással fenyegető e-mailekkel próbálkoznak meg, valószínűleg sokan figyelmen kívül hagyták a Facebook hivatalos felszólítását is, amelyben a védelmi programról írnak – írja a The Verge. A portál szerint, akik nem tettek eleget a közösségi oldal felszólításának, vagyis nem estek át a biztonsági átvilágításon a megadott időpontig, azokat már el is kezdték kizárni az oldalról.

Az átvilágítás során a Facebook két fő, adatvédelmi problémát vizsgál: egyrészt, hogy be van-e kapcsolva a kétfaktoros hitelesítés, másrészt, hogy megfelelő-e a jelszó erőssége.

A Facebook Protectbe bevont profilok a kitiltást csak úgy tudják feloldani, ha eleget tesznek a védelmi funkció beállításainak. A The Verge szerint ez azonban nem megy mindig zökkenőmentesen, néhány felhasználót ugyanis annak ellenére is korlátozott a Facebook, hogy eleget tettek a felszólításnak.

A Facebook a program tesztelését 2019-ben kezdte meg az Egyesült Államokban, de immár több országban, köztük Magyarországon is elérhetővé vált.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -