- Hirdetés -
()

A Facebook bejelentette, hogy a növekvő társadalmi aggodalmakkal párhuzamosan inaktiválja arcfelismerő rendszerét, amelyet az aktív felhasználók egyharmada, megközelítőleg 640 millió ember használ világszerte.

Jerome Pesenti, a Facebookot üzemeltető Meta mesterséges intelligenciáért felelős alelnöke blogposztban számolt be a döntésről, amelyben azt is leírta, hogy az egyelőre megoldatlan adatvédelmi aggályok miatt döntöttek a kivezetés mellett. A Facebook arcfelismerő rendszere egy évtizede működik, és abban segít a felhasználóknak, hogy könnyebben és gyorsabban tudják megjelölni az ismerőseiket a képeken.

A cég az év végéig fogja világszerte lelőni az arcfelismerő rendszert, és ezzel együtt törlik azt az óriási adatbázist is, amely mintegy egymilliárd ember biometrikai adatait tartalmazza – írja a Guardian. Az elmúlt években felerősödtek az arcfelismerésen alapuló azonosítás elleni hangok, részben a nem, bőrszín alapú részlehajlás, részben a privát szféra megsértése miatt.

2015-ben Illinois államban csoportos per is indult a Facebook ellen, miután a közösségi óriás a felhasználók tudta nélkül automatikusan használta rajtuk az arcfelismerő technológiát. A Facebookra összesen 650 millió dollár (nagyjából 195 milliárd forint) kártérítést szabtak ki, amit a sértettek között osztott szét a bíróság.

A Facebook már az elkövetkezendő hetekben visszafogja a szolgálatás használatát, hogy csökkentse a technológiával járó potenciális kockázatokat. Azt egyelőre nem tudni, hogy a cég pontosan mit tervez az arcfelismerő technológiával, az viszont bizonyos, hogy a DeepFace nevű algoritmust nem fogják törölni, és kivételes esetekben továbbra is elérhető marad.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -