- Advertisement -
()

A Xiaomi első 5G képes telefonját már jól ismerjük, a Mi Mix 3 kapott frissítés a megjelenése után nem sokkal, hogy betörjön az európai 5G piacra. A világon elsőként Svájcban debütáló telefonnak hazánkban a még kevésbé elterjedt frekvencia miatt kicsi a tábora. Az az erősen a nullához redukálódik. Na de más országokban javában dübörög a gazdaság és a technológiai fejlődés, az idén még megjelenő csúcstelókba elengedhetetlen lesz az új freki!




A soron következő amit már sokan nagyon várnak a Mi Mix 4, aminek már tuti tudnia kell az 5G-t, szóval azt el is könyvelhetjük. Minden hír és pletyka portál írja már, hogy mi lesz benne, de azért várjuk meg a hivatalos bejelentést, ami talán csak Q4-ben lesz, de szeptember előtt ne várjuk, ahogy Lin Bin is írta Weibon. No de Lu Weibing (Redmi vezére) is elejtett egy kis morzsát nemrég!

A Redmi márka is fel akar szállni idén az 5G vonatra, csak még semmit nem tudunk erről a telefonról, bár az sem lepne meg, ha a Redmi K20 Pro 5G lenne a neve és csak ennyi változást kapnánk. Ne de még ott a 64 MP-es Redmi telefon, ami szintén várat magára.

Jelenleg ennyit tudunk a közelgő telefonról, szóval még bármi lehet, bár a M1908F1XE kódnév sejteti, hogy inkább a Mi sorozat következő tagja lesz a telefon. Hamarosan kiderül, amint többet tudunk, jövünk a részletekkel!

How useful was this post?

Click on a star to rate!

Average rating / 5. Number of votes:

No votes so far! Be the first to rate this post.

Since you found this post useful...

Follow us on social media!

Sorry this post was not useful for you!

Fix this post!

Tell us, how can we improve this post?

- Advertisement -