- Advertisement -
()

Spot, a robotkutya számtalan területen megcsillogtatta már meg a tudását, most éppen Pompeii ősi romjainál kapott egy igencsak komoly feladatot. 

A Boston Dynamics fejlesztéseit sokan ismerik, ott van például Spot, a robotkutya, amelyet számtalan tevékenység közben láthattunk már, egyebek mellett paintballozás és ugrálókötelezés közben, vagy ahogy Patrick Swayze-t megszégyenítő mozdulatokkal ropja a táncparketten. A kutyaszerű robotot ezúttal igencsak komoly feladattal bízták meg: az elpusztult történelmi városban, Pompeii-ben Spot a romok között vándorolva igyekszik megvizsgálni az ereklyevadászok által ásott alagutakat – from a Guardian. Spot egy Leica BLK2FLY drónnal együtt szemléli a terepet, amelynek egyik érdekessége, hogy képes arra, hogy önállóan 3D szkennelést végezzen.

A Boston Dynamics egyik legismertebb robotja 2015-ben debütált, és azóta számtalan éles tesztben használták már, többek között rendőrségi bombakeresőként, vagy kórházakban a koronavírusos betegek ellátására – utóbb esetben a kutyákra erősített tableteken keresztül tudtak kommunikálni a betegek, sőt akár élő videókban is beszélgethettek az orvosokkal. A robotot eredetileg azzal a céllal hozták létre, hogy olyan helyekre is eljusson, amely az emberek számára képtelenség, esetleg komoly veszélyekkel jár, például bányákba, tengeri olajfúrótornyokba, vagy leszerelt nukleáris létesítményekbe.

Spot egyébként 2020 óta kereskedelmi forgalomban is kapható, ám egy luxusautó árát kell rászánni, ugyanis a megjelenésekor az ára nagyjából 75 000 dollár, átszámítva 23 millió forint volt.

How useful was this post?

Click on a star to rate!

Average rating / 5. Number of votes:

No votes so far! Be the first to rate this post.

Since you found this post useful...

Follow us on social media!

Sorry this post was not useful for you!

Fix this post!

Tell us, how can we improve this post?

- Advertisement -