- Advertisement -
()

Nem volt még olyan régen, hogy megérkezett a Xiaomi idei zászlóshajója, a Mi 11. Az utód viszont már készülőben van, és ahogy ez lenni szokott, szivárgásoknak köszönhetően most is megtudtunk pár dolgot, amiért érdemes lehet várni.

Snapdragon processzorral érkezik

Meglepő fordulat lenne, ha már a csúcskategóriás készülékeibe is Mediatek chipsetet rakna a Xiaomi, persze semmit sem lehet kizárni. A lényeg nem is az, hogy Snapdragon SoC kerülhet a Mi 12-be, hanem az, hogy melyik. Korábban úgy lehetett hallani, hogy 895-ös Qualcomm chipset kerül a Mi 11 utódjába, most azonban úgy tűnik, hogy a Snapdragon 888-ot trónon követő 4 nanométeres gyártástechnológiával készülő 898 lesz a Mi 12-ben.

Minden szebb lesz, jobb lesz, amit azonban érdemes kiemelni, az az, hogy 200 megapixeles főkamerával érkezhet, és ha már 200, kétszáz wattal gyors tölthető lehet.

LPDDR5X

Még mielőtt megijednétek, hogy ez a Xiaomi főhadiszállásának WiFi jelszava, elárulom, hogy nem, hiszen a WPA kulcs minimum 8 karakteres, jobb esetben ezen szám legalább második hatványa.

Jelenleg az LPDDR4 illetve LPDDR5 memória a jellemző, ezek sebessége maximum 6400 Mbps. Az LPDDR5X, melyet a következő zászlóshajó támogathat, jóval nagyobb, 8533 Mbps sebességre képes.

Mit gondoltok, várjátok már az új Mi szériás csúcstelót?

A nyitókép illusztráció, forrása: Google Képek

 

How useful was this post?

Click on a star to rate!

Average rating / 5. Number of votes:

No votes so far! Be the first to rate this post.

Since you found this post useful...

Follow us on social media!

Sorry this post was not useful for you!

Fix this post!

Tell us, how can we improve this post?

- Advertisement -