- Advertisement -
()

Végre ma reggel bejelentette a Xiaomi hivatalosan is, hogy mikor mutatja be az új szériát, ami új belsővel és külsővel ismét a csúcsra röpteti a márkát. Három új telefon fog bemutatkozni Kínában, a Xiaomi 12S, Pro és Ultra változat.

Xiaomi 12S Pro

Eddig úgy tudtuk, hogy csak az új Ultra telefon fog Leica technológiát használni, de mára kiderült, hogy már a Xiaomi 12S Pro is. Bár a képen tökéletesen látszik, hogy a dizájnt a sima Xiaomi 12 sorozattól örökölte, apró változtatásokkal. Valószínűleg ilyen lesz a sima Xiaomi 12 is. De az Ultra változatról még most igen keveset tudunk, csak ami eddig “kiszivárgott”. De azért már van valami.

Xiaomi 12S Ultra

A Xiaomi 12S Ultra telefonról eddig hatalmas kamera szigetes képek jelentek meg. Ahogy a fenti képen is kinéz. Bár az eddigi elképzelt dizájnban legalább három érzékelő kap helyet, itt csak egy látható, de meglehet, hogy ez csak a széle. De valami van rajta, amit eddig nem láthattunk.

Felfedezhetünk némi szöveget a lencsében, amit eddig nem is gondolhattunk, bár az nem derül ki, hogy ez az egy érzékelő mellett van, vagy a többi mellé is oda van írva a tulajdonsága. Az már több mint valószínű, hogy az új Sony 50 MP-es érzékelő lesz benne, ráadásul akár három is. 120x ZOOM-ot örökli az előző Mi 11 Ultra-ból, vagy valami jobb lesz benne.

Xiaomi 12s Ultra

A Xiaomi 12S valószínűleg az új MTK Dimensity 9000 procit, a Pro és az Ultra pedig a Snapdragon 8+ Gen 1-et kapja. Memória és háttértár tekintetében 8/12 és 128/256 GB lesz a sima és Pro-ban. De megeshet, hogy a Pro és az Ultra verziókból választhatunk 512 GB háttértárat és nagyobb memóriát. Majd hétfőn kiderül. On our YouTube channel élőben követheted majd a kínai bemutatót, magyar kommentárral.

How useful was this post?

Click on a star to rate!

Average rating / 5. Number of votes:

No votes so far! Be the first to rate this post.

Since you found this post useful...

Follow us on social media!

Sorry this post was not useful for you!

Fix this post!

Tell us, how can we improve this post?

- Advertisement -