- Advertisement -
()

Szépen lassan elérhetőek olyan kuriózumnak számító Xiaomi termékek is, melyekről eddig nem is reménykedtünk. ígéretet kaptunk a Black Shark Helo, a Mi MIX 3, a Global Mi TV-k, az Mi 8 Pro teszttermékekre, melyekről a közeljövőben videós, és írásos tesztekkel jelentkezünk. A Mi Pad 4 Plus első videóját már láthattátok, és várjuk az Mi 8 Lite-ot is egyik partnerünktől.
Szerencsések vagyunk, mert eddig minden Xiaomi okostelefont megkaptunk, és egyre több termék vár még bemutatásra. Nagy titkot nem árulok el azzal sem, ha a Gamer vonalat említem. Billentyűzet, és egér már érkezőben, a headsetről is várható egy videós bemutató.

Most pedig egy újabb, kifejezetten a játékosok, grafikusok, és videoszerkesztők számára kifejlesztett eszköz, a Mi Gaming laptop, vagy leánykori nevén a Mi GameBook is elérhetővé vált egy hazai webshop kínálatában. Én személyesen már láttam, és tapiztam is a gépet, első benyomásaim pozitívak. Bár jómagam inkább a Notebook Pro mellett tettem le a voksom, nem utasítanám vissza, ha egy i7-es szörnyet a kezembe nyomnának.
Erre sajnos sok esély, de számotokra most itt a lehetőség, hogy 2 év garanciával, magyar supporttal megrendeljétek a 4 Mi GameBook egyikét a xiaomishop.hu from the webshop.

Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a piaci igények felmérése után döntenek a készletezésről, ám mivel elérhető a kínai partnerüknél – és a lehető legkedvezőbb árat szeretnék biztosítani – az előrendelést már most biztosítják. A feltüntetett árból az előre utalásos megrendelésnél további kedvezményt kaptok, ami egész pontosan 3%. Egy ilyen árú terméknél ez jelentős kedvezmény, és még a postaköltség is ingyenes. Aki esetleg karácsonyra szeretné magát, vagy szerettét meglepni, érdemes már most megfontolni, hogy biztosan megérkezzen.
Természetesen külföldi webshopokban ennél olcsóbban is elérhető, de egy ilyen terméknél én nem kockáztatnék, bármekkora kuponos kedvezménnyel is kínálják. És a 2 éves garancia sem utolsó tényező.
A teljes palettát here you will find.
Érdemes a termékleírást, és a technikai információkat is alaposan átnézni, hogy mit is tud pontosan, és miben különbözik a 4 változat.

How useful was this post?

Click on a star to rate!

Average rating / 5. Number of votes:

No votes so far! Be the first to rate this post.

Since you found this post useful...

Follow us on social media!

Sorry this post was not useful for you!

Fix this post!

Tell us, how can we improve this post?

- Advertisement -