- Advertisement -

A nemrég bemutatott Builder Bot funkció egy egyszerű paranccsal fél pillanat alatt eljuttatja a felhasználót a kívánt virtuális világba. 

Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója a közelmúltban bemutatott egy fejlett mesterséges intelligencia-prototípust, amellyel még több ember szeretnének bevonzani a vállalat metaverzum-platformjára. A virtuálisvalóság-szemüvegen keresztül elérhető  Horizon Worlds egyébként jól teljesít, legalábbis erre utal, hogy mindössze két hónap alatt tízszeresére sikerült növelnie a felhasználók számát, a most bemutatott funkciótól pedig minden korábbinál nagyobb tömeget várnak.

A Builder Bot névre keresztelt prototípus a felhasználó körül pillanatok alatt képes felhúzni a parancsba adott virtuális világot, from a Hypebeast. Ezt Zuckerberg egy bemutatón szemléltette, amelyen a “Let’s go to the beach”, azaz “Menjünk a strandra” parancsot adták a botnak, aki azonnal felhúzott egy virtuális 3D-s homokból és vízből álló tájat a felhasználó körül. Zuckerberg szerint a felhasználó a bot segítségével 3D-s, vagyis térbeli objektumokat adhat hozzá a környezetéhez, sőt zenék lejátszására is képes, hogy még jobban elmerülhessenek az adott környezet hangulatában.

Builder Bot

Mark Zuckerbeg tavaly júliusban beszélt először a metaverzumból, amikor bejelentette, hogy a közösségi média-birodalomból a következő öt évben metaverzum céget fejleszt. A technológiát bejelentése óta súlyos kritikák érik, elsősorban a lelki egészséget érintő hatásai miatt, valamint azért is, mert egy ilyen térben a felhasználók még sebezhetőbbé válnak azokkal szemben, akik ártani akarnak nekik.

- Advertisement -

COMMENT ON THE ARTICLE