- Advertisement -
()

A te jövőképed, a te történeted!

 

2021-ben immáron harmadik alkalommal indul a Xiaomi ShotByMi Fotós Kihívása, amivel arra ösztönzik a márka rajongóit, hogy Xiaomi okostelefonjaikkal megörökítsék az élet csodálatos pillanatait. A nemzetközi megmérettetés küldetése, hogy a felhasználók megmutassák, mennyi kreatív dologra használhatók az okostelefonok kameráinak innovatív technológiái. A verseny során értékes díjak találnak gazdára!

A ShotByMi Fotós Kihívás egy évente meghirdetett fotópályázat, 2019-es esemény után
2020-ban több mint 81 000 pályázat érkezett 170-nél is több országból. A verseny fontos
üzenete, hogy a pályázók bemutathassák, hogyan ösztönzik a képalkotó kreativitást mindazok a technológiák, amelyeket a Xiaomi fejlesztett rajongóinak. A márka idén még
több rajongóját buzdítja fényképes és videós történetmesélésre, „A te jövőképed, a te
történeted” központi téma köré fűzve.

A 2021-es verseny két egymástól független tematikus kihívás, mindkettő két-két hónapig fut. Az első témája a „Színes élet”, a résztvevők erre reflektáló képeket tölthetnek fel műfaji megkötés nélkül. Rövid, szerkesztett vagy vágatlan videókat is várnak a ShotByMi
szervezői, nagyobb alkotói szabadságot biztosítva a résztvevőknek inspiráló képi alkotások
elkészítésére.

A ShotByMi Awards idén is elismert fotósokkal dolgozik együtt, akik a szakma elismert arcai, például a Mango Street alkotói, és a híres tájfotós Max Rive. A zsűri mindkét kihívás során a kiemelkedő pályázatokat keresi, a nyertest hihetetlen díjak sora várja, például az 5000 dolláros fődíj, és a Xiaomi legújabb okostelefonja.

A Xiaomi rajongók is részt vehetnek az értékelésben, a Xiaomi arra buzdítja a rajongókat,
hogy válasszák ki kedvenc alkotásaikat. A beválogatott pályázatok felkerülnek a ShotByMi
weboldalra, ahol a felhasználók minden alkotásra szavazhatnak egyszer. Minden
kategóriában „a legkedveltebb fotó” és „a legkedveltebb videó” fantasztikus díjakkal
gazdagodik Xiaomi választékából. A kihívás nyerteseit 2021. június 18-án hirdeti ki a Xiaomi.

A ShotByMi Awards számos támogatója között ott van az 500px online fotós közösség, és
olyan professzionális fotófelszerelés márkák, mint a Manfrotto és a Joby. A Xiaomi arra bíztatja rajongóit, hogy osszák meg az élet szépségeit a legújabb kamerás Xiaomi okostelefonjaikkal.

További információ a ShotByMi oldalán érhető el.

How useful was this post?

Click on a star to rate!

Average rating / 5. Number of votes:

No votes so far! Be the first to rate this post.

Since you found this post useful...

Follow us on social media!

Sorry this post was not useful for you!

Fix this post!

Tell us, how can we improve this post?

- Advertisement -