- Hirdetés -
()

Oroszország az ukrajnai invázió hatására bevezetett nyugati szankciók miatt úgy döntött, kiszáll a Nemzetközi Űrállomás (ISS) projektjéből. 

„Csak azt tudom mondani, kötelezettségeinknek megfelelően egy éves felmondási idővel értesítjük partnereinket az ISS-en végzett munkánk befejezéséről” – mondta Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz igazgatója. A Bloomberg beszámolója szerint Rogozin a hónap elején azzal fenyegetőzött, hogy véget vet Oroszország részvételének a nemzetközi űrprogramban, hacsak az Egyesült Államok, Kanada és az Európai Unió meg nem szünteti az orosz űripar ellen hozott szankciókat.

A Nemzetközi Űrállomás azon kevés helyszín egyike volt, amelyet nem érintettek a háborús szankciók. A NASA eddig az orosz Szojuz űrhajókkal tudott asztronautákat és felszerelést szállítani az űrállomásra, ugyanakkor Oroszország és az Egyesült Államok egyre romló viszonya miatt az űrhivatal az utóbbi időben többször kért fel magán űrvállalatokat is erre a célra. Előző héten például a SpaceX magánvállalat Crew Dragon űrhajója szállított el három amerikai és egy olasz űrhajóst az ISS-re. Ez egyébként az első olyan NASA-misszió, amelyben nők és férfiak egyenlő arányban vannak jelen.

A NASA a tervek szerint 2031 januárjában küldi nyugdíjba a Nemzetközi Űrállomást, amelyet még 1998 novemberében bocsátottak fel a világűrbe. A békés tudományos együttműködés szimbólumának is tartott űreszköz látványos zuhanással kísérve a Csendes-óceán legkietlenebb” részébe, a Némo-pontba fog becsapódni.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -