- Hirdetés -
()

Az eredeti tervek szerint az iOS 15.2-vel vezette volna be az Apple a meztelenség-felismerő funkciót. 

Ugyan az Apple mindig is büszkén hirdette, hogy a magánélet védelme számukra kiemelt szempont, és mindent megtesznek, hogy tiszteletben tartsák a felhasználók privát szféráját, ennek ellenére a vállalat egy olyan, sokak által kritizált új fejlesztést jelentett be augusztusban, amely a jó cél ellenére is komoly veszélyt hordoz magában, hiszen lehetővé teszi az iPhone-tulajdonosok totális megfigyelését.

Az Apple az előzetes sajtóhíreket követően erősítette meg, hogy készítenek egy algoritmust, amely a pedofil tartalmak kiszűrése céljából a felhasználók iPhone-jában vagy iCloud-fiókjában az összes tartalmat átvilágítaná. Habár a szándék valóban dicséretes, a kivitelezés miatt számos adatvédelmi aggály merült fel, így végül a vállalat úgy döntött, hátrébb lép egy lépést, és kevésbé direkt módszerrel igyekszik megvédeni a gyerekeket. Az Apple végül kifejlesztett egy ún. meztelenség-felismerő funkciót, amely a gépi tanulásos módszerrel felismeri a problémás tartalmat, majd el is rejti a gyerek szeme elől, aki így csak egy elmosódott képet lát. Az új védelmi funkció ráadásul azonnal értesíti a szülőket, ha a gyerek telefonjára meztelen kép érkezett, vagy éppen fordítva: a gyerek telefonjáról küldtek ilyen jellegű fotót.

apple meztelenség
Fotó: Apple

A meztelenséget-felismerő funkció az iOS 15.2-val érkezett volna, ám az ügy nem várt fordulata nyomán a szülők végül mégsem kapták meg a beígért fejlesztést. Az eset kapcsán Shane Bauer, az Apple szóvivője csupán annyit reagált, hogy nem gondolták meg magukat, az ominózus funkció fejlesztése továbbra is tervben van náluk.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -