- Hirdetés -
()

El Salvador az első olyan ország a világon, ahol az amerikai dollár mellett a bitcoin is legális fizetőeszköz lett, csakhogy a jelek szerint a helyiek ennek nem igazán örülnek. 

Nayib Bukele salvadori elnök régóta készült már a kriptovaluta bevezetésére, elmondása szerint az intézkedés az ország javát szolgálja, többek között segít, hogy a külföldön dolgozók könnyen tudjanak pénzt utalni a szeretteiknek. A döntés hatására ezrek vonultak utcára, attól tartva, hogy a digitális pénz bevezetése inflációt és instabilitást hoz az egyébként is nehéz helyzetben lévő latin-amerikai országba – írja a BBC.

A tüntetők a fővárosban, San Salvadorban gyűltek össze az ország függetlenségének 200. évfordulóján: néhány tüntető bitcoin automatákat rongált meg és gyújtott fel, míg mások „Bukele diktátor” feliratú transzparensekkel vonultak. Az elmúlt hónapok folyamán többször is szerveztek tüntetést a kriptopénz bevezetése ellen.

bitcoin el salvador
Fotó: BBC

Az új rendelkezés értelmében a dollár mellett immár bitcoinban is fel lehet tüntetni a termékek árát, továbbá az adót is lehet kriptovalutával rendezni.

A bitcoin bevezetése mellett a tüntetők egy bírósági ítélet ellen is felemelték a szavukat, amely lehetővé teszi, hogy Bukele két egymást követő alkalommal is államfő legyen.  „Fontos végre kimondanunk, hogy elegünk volt! A kormány arrogáns és autokrata módon cselekeszik” – nyilatkozta Dora Rivera, az egyik tüntető a Reuters hírügynökségnek.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -