Elon Musk és Jeff Bezos között már hosszú évek óta megy a cicaharc, most Elon Musk szólt be keményen az egykori Amazon-vezérnek. 

„Nagyobb erőfeszítést kell fordítani a Föld körüli pálya elérésére, mint a perekre. Nem perelheted ki a Hold felé vezető utat, akármilyen jók is az ügyvédeid”nyilatkozta Elon Musk a kaliforniai Code konferencián.

A történet előzménye, hogy Jeff Bezos űrcége, a Blue Origin augusztusban beperelte a NASA-t, miután az Artemis-program leszállóegységének megépítésének az elkészítésével nem őt, hanem Elon Musk cégét bízták meg. A SpaceX még áprilisban nyerte el a 2.9 milliárd dolláros szerződést, ám időközben ezt a megállapodást felfüggesztették, miután két vállalat, a már említett Blue Origin és a védelmi beszállítóként ismert Dynetics is elítélte a SpaceX kiválasztását.

Bezos azért ítélte jogtalannak a kiválasztási folyamatot, mert az eredeti terv szerint a SpaceX, a Blue Origin és a Dynetics két különböző megrendeléséért pályázott volna, ám az anyagi források szűkössége miatt az űrkutatási hivatal végül csak egy megrendelést adott ki, amelyet Elon Musk cége, a SpaceX nyert el. Az Artemis-program egy amerikai űrprogram, melynek célja, hogy 2024-ben újra ember lépjen a Hold felszínére.

A konferencián Musk azt is megjegyezte, hogy összességében jó dolognak tartja, hogy Bezos és Richard Branson (a másik űrmániás milliárdos) pénzt ölnek a világegyetem megismerésébe. Idén nyáron kilenc nap különbséggel Branson és Bezos is feljutott a világűrbe.