- Hirdetés -
()

2018 sem volt mentes izgalmas telefonoktól, új termékektől. Talán idén jutott el kamera fejlesztéseben a gyártó arra a szintre, melyet évek óta vártunk. A Mi MIX 2s, majd az Mi 8 végre elhozta nekünk azt a tökéletes képminőséget, melyre már nem panaszkodhatunk. Korrekt hardver, megfelelő képminőség, és mellé egy tökélyre fejlesztett mesterséges intelligencia-támogatás, azaz az AI.
Talán csak a Redmi 6 szériába köthetnék bele, ám az év végére mérséklődött az ára annyira, amit a felhasznált anyagminőség, és az MTK SoC indokolt is.
Voltak számunkra ígéretesnek tűnő telefonok, melyek az év végére szépen eltűnni látszanak a süllyesztőben. Az első ilyen telefon a Redmi 6 Pro, melyből már vártuk nagyon, nem készült Global MIUI-s változat, csupán egy Android One mutáció Mi A2 Lite néven.
Erre a sorsa jutott az Mi 6X is, melyből szintén csak csupasz Androiddal érkezett B20-as változat Mi A2 néven. Bár mindkét modell igen népszerű, a MIUI rajongókat ez nem vigasztalja.
Harmadik készülék, melyet személyesen is tesztelhettem az Mi 8 SE. Egy hónap elégedett használat után sajnos vissza kellett adnom, és bár reménykedtem egy B20-as Global kiadásban, végül hanyagolva lett a modell, már a kínai verzió beszerzése is igen nehézkes.
Pedig kialakításban, méretben abszolút sláger lett volna hazánkban is. Viszont a legutóbbi multirom még annak is használhatatlanná tette a Mi 8 SE-t, aki a hiányosságok ellenére beszerezte, és szerette volna magyar nyelven használni.
Ebben a méretkategóriában mutatkozott be mai legújabb, és egyben kategóriateremtő új Xiaomi modell, a Mi Play.
Létjogosultságát a specifikációk ismeretében nem igazán látom, de ezt sem az Európai igények, hanem a kínai fiatalok szempontjai alapján alkották meg.
A Redmi széria kissé fénytelen (matt fém) megoldásaitól ugyan kitűnik, ám a microUSB csatlakozó, egyértelműen elhelyezi a teljes modellpalettában.

Mi Play – Dizájn

Elsőre tiszta Mi 8 Lite egy zömökebb házban. A felhasznált formai jegyek a Mi szériát idézik, és az üveg-műanyag anyagfelhasználás is a Mi modellek felé kacsingat.
A színvilág a kínai Mi 8 Pro, és a szintén csak Kínában elérhető Mi 8 Lite alkonyat arany színét idézi, az álomkék pedig a Global Auróra kék Mi 8 Lite szína, csak fordított színátmenettel. Az IPS kijelzőt Gorilla Glass védi, a hátlap műanyagját viszont csupán a mellékelt szilikon tok hivatott.

Mi Play – Specifikációk

A Xiaomi Mi Play egy 5,84 (19:9) hüvelykes képernyőt kapott (Mi 8 SE), melyen először használ a gyártó egy vízcsepp alakú notch-ot. A keskeny kávának köszönhetően fizikai méretben alig nagyobb, mint a 2017-es Mi csúcsmodell, az Mi 6 a maga 5,15 hüvelykes kijelzőjével. A Mi Play kijelzője 1080×2280 felbontású (FHD+), 1500:1 kontrasztarányú, 432PPI képpont sűrűségű, szemkímélő móddal.

A processzor a leginkább érthetetlen számomra. A Redmi 6 / 6A páros után ismét a MediaTek megoldásához nyúlt a gyártó. A korábbi pletykákkal ellentétben nem a Helio P90-et, hanem egy új fejlesztésű Helio P35-öt kapott.

A Helio P35 egy 12nm-es nyolcmagos chipset, amelynek max. órajele 2.3GHz. A CPU/GPU kettős turbó technológiájának köszönhetően AnTuTu-ban veri a már szépkorú Snapdragon 625-öt. Ejha, micsoda bitang teljesítmény ez. Pláne így 2018 végén.
A mérések alapján egyébként nagyjából a Qualcomm 14nm-es Snapdragon 632 processzorával van pariban a P35. A processzor egy IMG GE8320 GPU-val rendelkezik, amelynek max órajele 680MHz.

A Helio P35 lapkakészlet 4 GB RAM-mal (LPDDR4x), és 64 GB háttértárral párosul, szigorúan eMMC 5.1 megoldással. Nem lenne nagy meglepetés, ha a következő hónapokban érkezne több RAM/ROM verzió is. 

A kettős kamera használat idén már szinte kötelező a Xiaomi-nak is, ezért a Mi Play is 2 db kamera egységet kapott. Itt érdekes módon megint vertikálisan elhelyezve (Mi 8 Lite ugye visszatért a régi klasszikus elhelyezéshez)
A 12MP 1,25μm-es elsődleges érzékelőt egy másodlagos, csupán 2MP-érzékelővel párosították a mélységélesség, és a  bokeh effektek érdekében. A Xiaomi szerint itt sem maradhatott ki a HDR, az EIS, és egy csomó AI funkció. A szelfi kamera egy 8MP-es érzékelő, HDR támogatással, arcfelismeréssel, portré móddal, és így tovább.

A Mi Play csupán egy 3000 mAh kapacitású akkumulátort kapott, amely kb, 1 napi használathoz lesz elegendő. Nincs gyorstöltés, így az 5V/2A töltéssel kell beérnünk, a fentebb is említett microUSB-n keresztül.  A hátsó ujjlenyomat-szkenner természetesen már alap. így itt sem maradt ki.

A telefon kettős SIM támogatással rendelkezik (csak nano), kétsávos Wi-Fi antennával, Bluetooth 4.2-vel. Nem rendelkezik 3.5mm-es audio csatlakozóval, és nincs microSD kártyafoglalat sem. Ahogy a B20 támogatás is kimaradt, ami az MTK SoC használata esetén nem is annyira meglepő.

Mi Play – Ár, és elérhetőség

A Xiaomi Mi Play csak egy konfigurációban érhető el (4 GB + 64 GB). Három színben kapható – a Twilight Gold, a Fantasy Blue és a Black, bár úgy tűnik, csak az első kettő lesz elérhető egyelőre.

A Mi Play ára 1099 yuan, ami nagyjából 160 dollár. Ez 45.200 Ft szállítási díj, vám és áfa nélkül. Nem drága, de ebben az árkategóriában sokkal jobb ajánlatokat találunk házon elül is. Leszámítva persze a csilli-villi hátlapot.

Ami egyértelműen elhelyezi a Play-t a piacon, az a csak Kínában elérhető havi 10 GB-os, 12 hónapos mobilnet ingyenessége. Ezt természetesen csak egyes Kínai szolgáltatók biztosítják, így felénk ez említésre sem érdemes. AZ ottani árakon számolva ez a kedvezmény egy évre kalkulálva megegyezik a készülék árával. Tehát Kínában egy éves mobilnet előfizetési díjért ingyen kapható a Mi Play.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -