- Hirdetés -
()

A Roborock név sokaknak már ismerősen csenghet. Ez a cég gyártja a Xiaomi Mi robotporszívót is, de az eladási rekordokat döntögető S5 széria (S50, S51, S55, S5 Inter Milan Limited Edition) is az ő termékük. A Roborock S50 / S55 robotporszívó a hazai forgalmazó alapján a legnépszerűbb termékük volt a tavaly karácsonyi szezonban, de a vásárlási kedv 2019-ben csökkent számottevően. Jobban fogyott, mint a belépő kategóriás Xiaowa két típusa (C10/Lite, és E20). A gyártó idén tavasszal elérkezettnek tartotta, hogy frissítse az S5 családot, ebből született a március 19-én bemutatott Roborock T6.

Pár éve, még több százezer forintot is elkértek egy-egy márkásabb robotporszívóért, mára már a töredékéért kapunk egy minőségi darabot. A megfizethető robotporszívók elterjedéséhez nagyban hozzájárult a kínai gyártó, melynek S50-es típusa összesített tesztek alapján a világon a legjobb 5 között szerepel. (A legtöbb tesztben egyébként első helyezést ért el.)
Aki még nem próbált robotporszívót, most szkeptikusan legyinthet egyet, és teszi fel a kérdést: – Mi szükség erre?

Aki viszont próbálta, nem tud meglenni nélküle. Hatékony, és hasznos eszköz, használatával heti több órát spórolhatunk meg, melyet hasznosan fordíthatunk másra is.

 

Mi változott a Roborock S50-hez képest?

A Roborock S50 képviseli a csúcsot a gyártó kínálatában, ami a legnagyobb szívóerőt, akku kapacitást, szenzor számot, és a legösszetettebb szoftveres képességet jelenti.
A karbantartása sem igényel sok időt és szakértelmet. A portartály heti 2 ürítésén kívül ügyelnünk kell a szenzorok pormentességére, és a feltekeredett hajszálakra, cérnára. Ha nem hanyagoljuk el a rendszeres karbantartást, a kopó alkatrészek (fő és oldalkefe, HEPA filter, mop) applikációban előre jelzett cseréjét, évekig háztartásunk leghasznosabb eszköze lesz.
A friss T6-os modell elsőre alig változott, kiemelkedő eltéréseket nem látunk sem a képeken, sem az adatlapon.
A gyártó legjobban a csöndesebb működést elemi ki, bár konkrét dB értéket nem tüntetett fel. Fizikai méretben alig látható eltérés, és teljesítményben is megegyezik a jelenlegi S5 szériával.

[twenty20 img1=”15828″ img2=”15824″ offset=”0.5″ before=”Roborock T6″ after=”Roborock S55″]

[twenty20 img1=”15835″ img2=”15839″ offset=”0.5″ before=”Roborock T6″ after=”Roborock S55″]

A két képen jól látható, hogy alapvető különbségek nincsenek, csupán a dizájn esett át némi rácfelvarráson (facelift). A Roborock T6 új  grafit és acélszürke műanyag festése fémes hatást kölcsönöz. A logó lekerült szimmetrikusan a hátsó rész közepére, illetve az eddig különálló három kezelőgombot most egy lekerekített téglalap formában, egy egységbe helyezték.
A képek alapján az oldalsó rész sem változott sokat, a felső éleket még határozottabb lecsapással tették hangsúlyosabbá. Az ütköző elem illesztésének ferde eldolgozása még meredekebb szöget kapott.  Az LDS lézer-egység sikerült talán a leghangsúlyosabbra, így képről kifejezetten tetszetős ez a fémes kör alakú marás megoldás kialakítás.

Nézzük egy táblázatban, miben is változott a T6 az elődhöz képest

Roborock T6Roborock S5 széria
Méretek35,3 x 35,0 x 9,6 cm35,3 x 35,0 x 9,65 cm
Súly3,6 kg3,5 kg
Szívóerő2000 Pa2000 Pa
Portartály500 ml480 ml
Zajszint65-67 dB
Munkaidő
Akkumulátor5200mAh5200mAh
Küszöbmászás meredekségi szög25°, 2 cm felett20°, 2 cm felett
Jellemzők
  • Lézeres térképkészítés, és navigálás
  • Szoba felosztása (egy- és többszobás takarítás)
  • Több emeletes kártya tárolása
  • feltörlés funkció
  • térkép alapú vezérlés
  • Hangvezérlés a Xiaomi AI-n keresztül
  • szőnyegérzékelés
  • Lézeres térképkészítés, és navigálás
  • szoba kiválasztása
  • feltörlés funkció
  • Amazon Alexa és Google Home kompatibilitás
  • szőnyegérzékelés

Szelektív takarítás

A szelektív takarítás a legnagyobb szoftveres fejlesztés a T6 / S6 esetén. Az új fejlesztés lehetővé teszi, hogy házunk helyiségeit elszeparáljuk, elnevezzük, melyekhez külön takarítási idót tudunk megadni.

Hogyan is működik a gyakorlatban?

A porszívó feltérképezi lakásunkat, majd a kész térképen kijelölhetjük a helyiségeket, amiket aztán el tudunk nevezni. Majd ezt követően ki tudjuk választani, hogy hol takarítson a porszívó, és mikor. Minden szobában akár külön tudjuk időzíteni.

A T6 esetén az új Map Management 3.0 már képes tárolni több térképet is, melyeket előhívhatunk, ha szükségünk van rá takarítás, vagy módosítás céljából. A XiaoAI hangvezérlés jól hangzik, reméljük a Global változat angolul is ért majd, és kompatibilis lesz a Google Asszisztenssel, vagy Amazon Alexával.

Az eldobható mop (feltörlő kendő) nem mosható, ha elkoszolódott, egyszerűen kidobandó. Valószínűleg olcsóbb lesz a csere, és kevesebb törődést igényel, mint az S5-é.

Meghajtás: Új kerekek – német minőség

Egy kis érdekesség: Az alsó gumiabroncsokat ( a két meghajtó kereket) a Leverkusen-ben található Covestro fejlesztette ki (korábban Bayer). Focirajongók számára a Bayer 04 Leverkusen” biztosan ismerősen cseng.
A Covestro szállítja a Xiaomi 90 Fun bőröndök műanyag elemeit is. Ez azt jelenti, hogy a németek is részt vesznek Roborock robotporszívók gyártásában, bár minimális szinten.
Bár lépcsőn ez sem mászik föl, a magasabb szegők és küszöbök vélhetően könnyebben leküzdhetőek lesznek, mint korábban.

Global változat lesz?

Az eddigi információk szerint a T6-ot csak a kínai piacra szánják. Bár a Geekbuying már kínálja, érdemes várni a beszerzéssel. Egyrészt a még borsos, 175e forintos ár miatt, másrészt az EU szerver támogatásának hiányában nem mindenki tudja beilleszteni az okos otthon rendszerébe.
A kínai ár legalább 30%-kal magasabb, mint az itthon kapható S5 széria. Pár hónap biztosan eltelik majd, mire ez mérséklődik, illetve megjelenik a Global változat.
Amint lesz bővebb információ, esetleg tesztelésre lehetőség, mindenképpen jelezni fogjuk.

 

Forrás: Roborock

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -