- Hirdetés -
()

Az Android 12 érkezése már nagyon közel van, és bár a hivatalos szoftvert még nem tölthetjük le okostelefonunkra, most már tudjuk, mi a beceneve: Android Snow Cone. Azaz jégkása!

Voltak már arról pletykák, hogy a Google visszatér az Android-frissítések desszertneveihez, és az XDA Developers már idén februárban beszámolt a Snow Cone névről, de ez most hivatalossá vált.

Dave Burke, a Google mérnöki részlegének alelnöke megerősítette a nevet egy tweetben, amelyben bemutatta az új szoftver háttértémáját.

 

Amerikában ugyanis – mint azt ti is biztosan tudjátok – nem az a műanyag poharas, eleve ízasített jégkása a divat, mint amit itthon a strandokon kapni. Ehelyett kis papírtölcsérekbe lapátolnak némi sima zúzott jeget és arra öntenek különböző szirupokat.

Mint azt már mi is megírtuk, az Android 12 tesztelők számára kiadott korlátozott kiadása már a piacon van, de a végleges, mindenki által letölthető verzióra tényleg várnotok kell egy kicsit.

Hogy pontosan mikortól lesz bárki számára letölthető, az szokás szerint egyelőre nem lett pontosan bejeletve, így bár az Android 12 beceneve már hivatalos, egy kicsit még várnunk kell arra, hogy a telefonunkon is lássuk a kis jégkását.

A Pixel készülékkel rendelkezők számára, a Google szerint a frissítés várhatóan a “következő hetekben” érkezik meg, más Androidos készülékek tulajdonosainak, így a Xiaomi felhasználóknak is tovább kell várniuk a frissítésre.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -