- Hirdetés -
()

A privát űrhajósokból álló Ax-1 misszió tagjai nem nyaralni mentek, mintegy 25 különféle tudományos kísérletet fognak elvégezni az űrben, többek között egy gondolatolvasó sisakot is ki kell próbálniuk. 

Az Endeavour névre keresztelt űrhajó előző pénteken érkezett meg a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), fedélzetén négy privát asztronautával: Michael López-Alegría, Larry Connor, Mark Pathy és Eytan Stribble űrhajósokkal. A turisták súlyos összeget, mintegy 55 millió dollárt fizettek fejenként, hogy nyolc napot az ISS-en tölthessenek, ahol különféle tudományos kísérletekben is részt vesznek.

Az Ax-1 misszió tagjai többek között egy olyan sisakot is magukkal vittek az útra, amely képes egyes, az agy által küldött jeleket értelmezni. A brain.space névre keresztelt eszköz érzékeli, hogy az agykéreg mely területei aktívak, például, hogy a felhasználó koncentrál vagy izgatott-e – írja a TechCrunch. Bár maga a technológia sokkal kevésbé pontos, mint a mágneses magrezonancia képalkotás (MRI), jóval kisebb és olcsóbb eszköz közbenjárásával is képes adatokat közölni az agyról. A négy éve fejlesztés alatt álló headset 460 érzékelőt tartalmaz, és „teljesen automatizált”, a gyártó ígérete szerint nagyon egyszerűen beállítható és működtethető.

Az Ax-1 misszió megnyithatja a kaput a nagyüzemi űrutazások előtt, amelyről egyre többen gondolják úgy, hogy az elkövetkezendő időkben valóságos iparággá növi ki magát. Ezen törekvéseknek kétségkívül az Axiom Space nevű űrvállalat az egyik legnagyobb képviselője, akiknek előző héten elsőként sikerült feljuttatni egy kizárólag privát űrhajósokból álló missziót az ISS-re.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -