- Hirdetés -
()

Már sok sok éve, hogy a Google húsvéti tojásokat (easter egg) rejt el az Android rendszerben. Ezt általában egy helyen, az aktuális verzióra hivatkozva építik be és eddig az új rendszerben nem volt benne. Az Android 13 Beta 3.3 már tartalmazza.

Még az Android 12-ben és persze elődjeiben, úgy érhettük el, hogy: Beállítások -> A telefonról -> Android verzió menüre egymás után koppintva. Ekkor bejön egy analóg óra, aminek a perc mutatóját tudjuk az ujjunkkal mozgatni. Ha az órát beállítjuk 12:00-ra, akkor egy frappáns animációval átvált a fenti utolsó képre. És ennyi. De nem az Android 13 alatt.

Android 13 alatt ugyan úgy jutunk el ehhez a húsvéti tojáshoz, de már egy új verziót kapunk. Ugyan úgy egy analóg órához jutunk, de itt már nem 12:00-ra kell állítani, hanem 13:00-ra. Ez számunkra szinte egyértelmű, de amelyik országban csak 12 órás az óra, ott fura, hogy 1:00-ra kel állítani. Na és akkor jön a további érdekesség. Kapunk egy nagyon hasonló hátteret, de most a 13-as számmal és a körökkel.

De ha valamelyik körre hosszan rábökünk, akkor választhatóvá válik a körök színe, de nagyobb újdonság, hogy körökön kívül mást is választhatunk. Víziállatokat, smile-kat, vagy virágokat. Aranyos.

Eddig ennyi van eldugva az új Android 13 3.3 bétában, másodlagos, vagy még nincs, vagy nem is lesz.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -