- Hirdetés -
()

A Meta lekapcsolt egy 40 fiókból álló hálózatot, amely a Facebookon és az Instagramon próbál álhíreket terjeszteni Ukrajnáról. 

A most zajló ukrán-orosz konfliktus az első olyan európai háború, amelyet teljes figyelemmel kísér a közösségi média, és ahol az sem ritka, hogy a legfontosabb bejelentések is ezeken a felületeken érkeznek. Ennek ugyan megvan a maga előnye, ugyanakkor nem kétséges, hogy ezek a platformok még nagyobb teret engednek a dezinformáció, vagyis a szándékos félretájékoztatás terjedésének.

A Facebook és az Instagram anyacége, a Meta közleményben adta hírül, hogy egy körülbelül 40 fiókból, oldalból és csoportból álló hálózatot kapcsoltak le, amely megpróbálta aláásni az ukrán kormány tevékenységét, miközben Putyin döntéseit éltette. A cég közlése szerint a hálózat tagjai egymástól független oldalakat hoztak létre, és állítólag az Instagram és a Facebook mellett a a Twitteren, a Telegramon, de még a YouTube-on, valamint két orosz közösségi oldalon is jelen voltak. A csapat ugyanakkor nem tett szert sok követőre: a Facebookon összesen négyezren, az Instagramon pedig mindössze ötszázan követték a hozzájuk kötődő oldalakat.

A Facebook időközben egy adatvédelmi funkciót is bevezetett az ukrán háború érintettjei számára. A profilzár lényege, hogy azok a felhasználók, akik nem ismerősei az adott profilnak, nem látnak rá a megosztott tartalmakra, továbbá a profilfotót sem áll lehetőségükben letölteni, illetve megosztani.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -