- Hirdetés -
()

Bár az elmúlt hetekben kikerült pénzügyi eredményei nem voltak túl pozitívak a Xiaomi-nak, azért panaszra nem lehet okuk. A tőzsdei belépés mindig kockázatos, természetes, ha az első évben még nem szárnyalnak a részvények. A kimutatásból az is kiderült, hogy az európai eladások még nagyon alacsonyak az ázsiai piachoz képest, ami a népesség számát tekintve nem is csoda. Illetve csak az elmúlt két évben kezdtek aktívabban terjeszkedni több Nyugat-Európai nagyvárosban, valamint Olaszországban. A magyar piac egyik világcég számára sem tényező, a gazdasági helyzetünk, és a relatív kis népességünk mindig kerekítési hibahatár egy akkora cég eredményei között is, mint a Xiaomi.
A Spanyolországi eladások azonban biztatóak, szépen fogynak az ott elérhető Global verziós termékek. Ahogy azonban látni is a Global Mi vagy épp a friss Smart Home Sensor Kit esetén (nincs Zigbee, nem képes a kínai eszközök kezelésére), vannak korlátai a Global verziónak. Amíg egy Redmi Note 7 esetén reménykedhetünk, hogy minden szín, és RAM/ROM változat elérhető lesz Global romos B20-as kiadásban is, addig például ott a Mi Max 3, az Mi 8 Pro, Mi 8 Lite, Mi MIX 3, melyeknél csak 1-2 szín, és 2 RAM/ROM variáció elérhető. Ez várhatóan a jövőben sem fog változni, ezért aki pl. olyan színre vágyik, melyet csak kínai kiadásban gyártanak, kénytelen lesz azt beszerezni, lemondva a 800MHz-es 4G frekvenciáról (mivel ugye a romok esetén még mindig létezik magyarosítási opció).
A 2018-as Xiaomi okostelefon palettát végigfutva abszolút nem panaszkodhatunk, hiszen olyan remek készülékek kerültek a polcokra, mint az Mi 8, A Mi Max 3 óriási 7″-es kijelzőjével, vagy épp a Mi MIX 3. Ami számomra igazán fájó, az a Redmi 6 Pro, az Mi 8 SE, Global változatának kihagyása. Illetve ugye ott egy öngól a gyártónak a Redmi S2-vel is. Valószínűleg nem terveztek belőle nagy példányszámú értékesítést, melyet a hazai forgalmazásban is érzékelhetünk. A hivatalos forgalmazó (xiaomi.hu) már fel sem vette a kínálatba, a xiaomishop pedig már le is vette azt, a gyenge eladások, valamint a nehéz beszerzés miatt.
A fejlődő országokban, Indiában az Mi széria még nem annyira népszerű (illetve nem is érhető el minden modell, ami Indiában konkrétan az Mi A2-vel ki is merül), illetve a Mi MIX széria sem fogy olyan mértékben, ami megdobná az összesített árbevételt. A Redmi széria viszont szárnyal, nem véletlenül kerül külön brand alá. Nem kizárt, hogy egyes piacokon (USA) már csak a Redmi márkanévvel kerül forgalomba, ahogy a Poco-val kezd nyitni a Xiaomi Indiában.
Az tagadhatatlan, hogy a friss Redmi Note 7 már nem a korábbi Redmi modellek aktuális frissítése, különálló márkaként kell rá tekintenünk, akár a Honor, vagy a Nubia, Vivo esetén. Az anyagminőség, a Type-C, vagy az eddigi legjobb kamera egység egy az egyben az Mi 8 Lite ellenfele. Ezért mindkét modellt például nincs is értelme egy üzletnek kínálni.
Az idei évben, ha ezt az irányvonalat viszi tovább a gyártó ilyen nyomott áron, nem kizárt, hogy beéri a Huawei-t is az év végére.
Az IDC 2018-as kimutatása alapján nincs rossz helyzetben a Xiaomi. Bár a Q4-ben az OPPO megelőzte őket, a teljes évet tekintve messze a 4. helyen állnak stabilan.
A Xiaomi átlépte a 100 milliós eladott darabszámot, és az eladások majdnem annyira dinamikusan növekedtek, mint a Huawei esetén. És azért ne feledjük, a Huawei-t a kínai kormány támogatja anyagilag rendesen, illetve a hálózati infrastruktúra biznisz is milliárdokat hoz még dollárban is a cégnek. Ugyanakkor a mostani kínos kanadai incidens, valamint az USA szigorítása, és várhatóan az EU lépése nem tesz tól jót a Huawei részvényeinek, ami kihathat a 2019-es eladásokra is.
A Xiaomi szerencsére nincs ilyen helyzetben, megfontoltan, apró lépésekben igyekszik belépni egyre több termékkel az amerikai kontinensre is. Bizonyára emlékeztek még a LeEco csúfos bukására Amerikában, ami után gyakorlatilag tetszhalott szinte süllyedt a gyártó a világpiacon.

A Top 5 gyártó növekedését érdemes megnézni. Az első 2 helyezett eladásai csökkentek, a Samsung Kínában visszaesett, és jelenleg az Indiai piacon is próbál visszakapaszkodni a dobogó első helyére, miután a Xiaomi letaszította onnan. Az Apple eladásai sem annyira kiemelkedőek, mint pár éve, amit azt vetíti előre, hogy a jelenlegi üzletpolitikáján muszáj lesz változtatniuk, nem nem akarnak leszorulni a dobogó alsó fokára. Az eltúlzott árazás, a kevés innováció nem jó irányba viszi az eladásokat, sokakat átcsábít más márka. Bár tagadhatatlan, hogy szoftveres, és ökoszisztéma téren jó volt az irány, mára elfogyott a lendület.
Izgalmas év vár ránk rengeteg okostelefonnal, innovációval. Beköszönt a hajlítható kijelzők korszaka, és talán sikerül végre az előlapi kamerát olyan pozícióba helyezniük, ami használhatóvá teszi a teljes kijelzős megoldásokat.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -