- Hirdetés -
()

Néhány hete mindenhol azt lehetett olvasni, hogy a Mi 10T Lite Android 11-et kapott. Igen ám, de mint a Mi A3 esetében, itt is egy hibás frissítésről – persze nem okozott akkora galibát, mint az A széria utolsó modelljének esetében.

A Mi 10T Lite tavaly ősszel jelent meg, egy meglehetősen jó telefon, főleg a kedvező áráért cserébe. A Redmi Note 9T teszben is szóba került, éppen emiatt.

A Xiaomi frissítései nem mindig mennek úgy, ahogy kéne, de ez megesik, legalább van miről írni, nemde? Nem unatkoznak a felhasználók, és talán néhányan megismerkednek a fastboot és recovery fogalmakkal, amiket életükben nem hallottak volna egyébként.

Node, a viccet félretéve, akkor mikor lesz Android 11 a Mi 10T Lite-ra? Nem tudni, de reméljük, hamarosan. Valószínűleg a napokban meg kell érkeznie, ha minden hibát orvosoltak. Amint megtudunk valamit, tájékoztatunk benneteket.

A mostani frissítés kritikus hibákat ugyan nem, de egy eléggé szaggató rendszert hozott azoknak, akik elsőként letöltötték az új főverziót.

A Mi A3 után a Mi Box 3-nál jelentkeztek legutóbb gondok.

Az A széria tündökléséről és bukásáról is készítettem videót, így ha érdekel a sztori, mindenféleképpen érdemes csekkolnod a YouTube csatornánkon.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -