- Hirdetés -
()

Remélem ez lesz utolsó cikk a Xiaomi és az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának összetűzéséről, miszerint az előző elnök (Donald Trump) az utolsó napján felvetette a céget arra a bizonyos fekete listára.




Egy az egyben szeretnénk a Xiaomi Magyarország közleményét idézni nektek, hogy első kézből és korrekten tájékoztassunk benneteket:

Budapest, 2021. március 13. — A Xiaomi örömmel fogadta a hírt, miszerint március 12-én a bíróság arra kötelezte az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumát, hogy hagyjon fel a Xiaomi „Kínai Kommunista Hadsereg Vállalataként” való megjelölésével.

Az intézkedés alapján a bíróság teljes egészében és azonnali hatállyal eltörölte az 13959-es számú elnöki rendeletet az Egyesült Államok személyeinek a Xiaomi értékpapírjainak megvásárlására vonatkozó korlátozásáról, valamint az amerikai személyek részvényeinek elidegenítésére vonatkozó követelményről.

A Xiaomi ismételten szeretné kiemelni, hogy a Vállalat egy széles körben elfogadott, tőzsdén bejegyzett, függetlenül irányított vállalat, amely kizárólag polgári és kereskedelmi célokra kínál szórakoztató elektronikai termékeket.

Xiaomi úgy véli, hogy „Kínai Kommunista Hadsereg Vállalatként” való megjelölése megalapozatlan és önkényes volt, amellyel a bíró is egyetértett. A Xiaomi a továbbiakban azt kéri, hogy a bíróság nyilvánítsa jogellenesnek a megjelölést, és véglegesen törölje azt.

A Xiaomi egy fiatal és energikus technológiai vállalat. Évek óta lenyűgöző szórakoztató elektronikai termékeket, például okostelefonokat és okos tévéket kínálunk elérhető áron a fogyasztók számára világszerte. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy globális partnereinkkel együttműködve a világon mindenki számára megnyissuk egy jobb élet lehetőségét innovatív technológiák révén.

A bírósági anyag teljes terjedelmében az alábbi linken olvasható angolul:

https://ecf.dcd.uscourts.gov/cgi-bin/show_public_doc?2021cv0280-21

Szóval vége az egész felhajtásnak, mostantól a Xiaomi-nak semmi félnivalója nincs a az amerikai piacon, a vállalat részvényeivel újra lehet kereskedni és befektetni, hogy egyre nagyobb szeletet harapjon ki az almából…

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -