- Hirdetés -
()

Az edge (hajlított) kijelzők után a gyártóknak valami újat kellett mutatniuk. A flexibilis OLED technológia már nem újdonság, évek óta több gyártó is fejleszti, és pár okostelefonban már találkozhattunk is az új megoldással. Miután a korai hologramos kijelző-megoldások mind zsákutcának bizonyultak, az LG az elsők között alkotta meg hajlított kijelzős G Flex modellcsaládját, mely sorozatgyártásba került.

A második generáció után viszont megtorpant a gyártó, a harmadik generációt már nem mutatták be. 2016-ban a hasonlóan ívelt kijelzővel rendelkező Smart TV piac is hanyatlani kezdett, 2018-ra már szinte senki sem árulta. ívelt kijelzős TV-t egyébként a Xiaomi is kínált, bár Kínán kívül nem igazán találkozhattunk vele.

A kijelző fejlesztések nem álltak le. A Sony próbálkozott 4K kijelzővel, mely papíron jól hangzott, a panel azonban túl drága, a haszna pedig vajmi kevés volt 6″-en. A Samsung és az LG is a hajlítható kijelzős telefonok irányába fejlesztett, majd több kisebb gyártó is előrukkolt a “saját” megoldásukkal. Ha hihetünk a pletykáknak, a Samsung sorozat érett modellel rendelkezik, melyet valószínűleg az MWC-n demóznak majd.
Pár éve a Xiaomi is bejelentette, hogy dolgoznak hajlítható kijelzős eszközön. Az elmúlt hetekben kikerült több rendérkép, és valósnak látszó videó is a koncepcióról.
Egy tervező csapat (LetsGoDigital) elkészítette a 3D-s renderelt képeit, ami bemutatja a mobil összecsukható megoldását.

Tények a Xiaomi összecsukható képernyőjéről

Több pletyka keringett már 2018-ban, mivel is készülhet a Xiaomi. Egészen két héttel ezelőttig, amikor maga Lei Jun  tett közzé egy videót, melyen a saját koncepciójuk látható működés közben.
Ugyanakkor ebben a videóban a Xiaomi elnöke néhány olyan problémáról beszél, amelyekkel meg kell birkózniuk, hogy sorozatgyártásra készen álljon a telefon. Az egyik ilyen megoldandó a hajtogató mechanizmus, illetve a MIUI rendszer adaptálása. A videóban elmagyarázza, hogy ez egy meglehetősen bonyolult folyamat, mert a Tablet élményét egy okostelefonéval kívánják összekapcsolni. A cég vezérigazgatója, Lei Jun legfrissebb információi szerint a készülék két lehetséges néven kerülheti piacra: Xiaomi Dual Flex és Xiaomi MIX Flex , de ezt még nem döntötték el.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=w3-aDOMI6Mk

A készülék utolsó ismert információi közül ki kell emelnünk néhány 3D-s megjelenítést, amely a technológiából fakadóan jól kiaknázható. A rendszernek képesnek kell lennie tabletként, és okostelefonként is tökéletesen működnie, bug és lagmentesen. A kijelző két szélének külön is kell működnie, azaz az első és a harmadik harmad lekapcsolható legyen, valamint az érintéseket is tudnia kell letiltani ha telefon módban használjuk.
A kialakításból adódóan a tetején található a bekapcsológomb, és az alján egy USB Type-C csatlakozó.

Tudható, hogy az új rendszerhez való alkalmazkodáshoz a Xiaomi módosítani fogja a felhasználói felületet (UI), mely megfigyelhető a rendereken is, ahol az ikonok nagy távolságra vannak egymástól. A videóban az is látjuk, hogyan forog az interfész, így alkalmazkodik az egyes pozíciókhoz, akár Tablet, akár Okostelefon módban. Azonban vannak olyan pontok, melyeket  még mindig rejtély övez. Többek között a kamerák elhelyezése, vagy az akkuteljesítmény.

A videón láthatjuk, hogy van egy kamera ikon , de annak fizikai elhelyezésére semmi sem utal. Hová teszik? Lesz rajta egyáltalán? Talán moduláris lesz ennek megoldása?
A lehetőségek között szerepel, hogy talán a kijelző alá építik. A legfrissebb információk szerint jelenleg az eszköz laboratóriumban fázisban van, több prototípust tesztelnek még. Ha lesz is belőle megvásárolható eszköz, arra őszig még biztosan várni kell.

Forrás

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -