- Hirdetés -
()

A potenciálisan veszélyesnek minősített 1999 VF22 jelű aszteroida február 22-én húz el a Föld mellett.  

A NASA potenciálisan veszélyesnek minősítette a jövő héten elhaladó aszteroidát, mivel csillagászati szempontból viszonylag közel halad el a Föld mellett, és a mérete is nagynak minősül. A 1999 VF22 elnevezésű űrkőzet legközelebbi távolsága a számítások szerint 5 366 000 kilométer (ez majdnem 14-szerese a Föld és a Hold közötti távolságnak), pontos mérete viszont nem ismert, a kutatók nagyjából 190-430 méter szélességűre becsülik a szélességét – írja a IFL Science.

A Földhöz legközelebb február 22-én magyar idő szerint reggel 8 óra 54 perckor kerül, utoljára több mint 100 éve járt ilyen közel a bolygónkhoz.

A kutatók folyamatos figyelemmel kísérik a kisbolygók mozgását, és már hosszú évek óta dolgoznak egy módszeren, amellyel adott esetben lehetséges volna egy Föld felé tartó veszélyes űrkőzet eltérítése. A tavaly ősszel bejelentett DART (Double Asteroid Redirection Test, vagyis Kettős Aszteroida Átirányítási Teszt) célja, hogy kiderítsék egy Földről indított szerkezet képes-e eltéríteni egy aszteroidát, ami a világvégével fenyeget.

A program keretében fellőtt, kisautó méretű szonda a tíz hónap múlva, 11 millió kilométer megtétele után, várhatóan 2022 szeptemberében fog a Dimorphos nevű aszteroidába belecsapódni. Ez az első olyan alkalom, hogy egy űrszondát szándékosan ütköztetnek egy aszteroidának.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -