Mint azt már szinte mindenki tudja, ma 2018.03.27-én magyar idő szerint reggel 8-órakor kezdődő bemutatón, Sanghajban végre napvilágot látott a Xiaomi Mi Mix 2s, az első Snapdragon 845 lapkával szerelt Xiaomi telefon, mellette bemutatkozott a Mi Laptopok következő generációja, a Mi Gaming Laptop és egy apró újdonság, a Mi AI Speaker Mini, ami már a harmadik generációt képviseli.

A bemutatóra most nem Pekingben, hanem Sanghajban került sor.

A szokásos tömeg, kígyózó sorok publikálása most kimaradt, azt az élvezetet meghagyták az Mi7 bemutatóra. A terem óriási kijelzőjén követhette nyomon mindenki a prezentáció gyönyörű képeit, videóit, a teljes bemutatót a Xiaomi vezérigazgatója, Lei Jun vezényelte le egy magában.

Xiaomi Mi Mix 2s

A soron következő teljes kijelzős csúcsmodell a Mix 2s nem mondható egy teljesen új készüléknek, habár az elődjéhez képest a teljes belseje és a hátlapján elhelyezkedő kamera modul a legnagyobb különbség, szemből mit sem venni észre a változásból. A belseje, vagy a lelke a készüléknek a legfejlettebb processzor együttest kapta, a Qualcomm Snapdragon 845-öt.

A Qualcomm Snapdragon 845 már a második generációs 10nm technológiával alkotott processzora a cégnek, ami 10% teljesítménybeli gyorsulást és 15% energia felhasználási megtakarítást jelent az elődhöz képest. A 8, egyenkénti 2,8 GHz-es Kyro 385 magokon kívül a grafikai teljesítményért felel az Andreno 630, e mellett Qualcomm Spectra ™ 280 ISP képfeldolgozó rendszernek köszönhetően a legkiválóbb felvételeket és akár 60 kép/másodperc UHD videó felvételeket is készíthetünk. Természetesen a legnagyobb hájpot kapott újítás az AI platform, amit a 3. generációs Qualcomm® Hexagon ™ 685 DSP támogatja, amely gazdagabb képet, hangot, XR-t és játékélményeket biztosít.

Természetesen az elődhöz képest a GSM sávokban sincs hiány, majd az összes támogatott, beleértve a hazánkban oly fontos 800 mHz-et, a B20-at. A további vezeték nélküli technológiák a szokásosak, WiFi 2,4/5GHz 802.11 a/b/g/n/ac Wifi Direct, WiFi display és a Bluetooth 5.0 AAC/aptX/aptX-HD audio támogatással. Többfunkciós NFC is helyet kapott, amivel vásárolhatunk, belépőrendszert használhatunk és még sok mindent.

A mesterséges intelligenciának hála nem csak a képalkotás lett jobb, hanem a grafikai, avagy a játék teljesítmény is. Jelenleg ez a legbrutálisabb teljesítményű SoC a világon és nem beszélve arról, hogy a nem rég megjelent Samsung Galaxy S9-et is kenterbe vágta, noha ugyan azt a processzort használja.

Kamera

A Mi Mix 2s kamerája a legnagyobb fejlesztés az elődhöz képest (persze a SoC kivételével), a tavalyi modellhez képest megduplázódott és horizontális helyett vertikális elrendezést kapott, mint az iPhone X (el kellene már felejteni ezt a kellemetlen hasonlítgatást). Igen, jobb így a kamera elrendezése, ezen lépjünk túl.

Elrendezés

Ugyan nem újdonság a dupla hátsó kamera, csak az elrendezés, hisz eddig a Mi sorozatban kaptuk meg ezt a fejlesztést, csak mint kiderült, legtöbben fekve fotózunk és így a mélységélesség állítása nem volt a legkiválóbb, ezért jobbnak látták elfektetni. Plusz a két lencsével kapunk optikai zoomot, bár ez csak a két lencse közti váltással valósul meg, maradt a portré mód, ami kiemeli a háttérből a tárgyat és a hátteret elmossa, ez és sok más funkció az AI segítségével még tökéletesebb lett.

A négy tengelyes optikai képstabilizátor már nem újdonság, viszont az 1,4µm pixel átmérő valóságos fejlődés, aminek köszönhetően több fényt tud digitalizálni és így rossz fényviszonyok mellett is jobb képet vagy videót készíteni.

A Dual Pixel AF sem mai technológia, csak még ilyen méretben nem volt lehetőség ezt megvalósítani, elsőnek a Canon alkalmazta EOS kameráiban, aminek a lényege, hogy egy pixel alatt két fotodióda helyezkedik el, amelyek az autófókusz fázisérzékelésekor külön olvassák az adatokat, képalkotáskor pedig együtt. Ennek eredményeként nincs szükség további képalkotó folyamatra az AF-hez kötött pixelek esetében, amely gyors fókuszálást és maximális képminőséget biztosít állóképek és videofelvétel készítése közben.

Ez a technológia magával hordozza az alacsony fény viszonyok melletti kiváló képminőséget, a villámgyors fókuszálást, szembe fénynél a tárgy nem lesz sötét és a záridővel sem kell játszani, egy lenyűgöző kép készítéséhez.

A DOXMark a Francia székhelyű DOX fotózási cég laborja, mely képminőség-minősítést biztosít önálló kamerákhoz, lencsékhez és mobil eszközökhöz. Ezen a teszten a Mix 2s eddigi legjobb eredményt ért el állókép készítésnél, sokak számára elképzelhetetlen 101-es értékelést kapta. Mozgóképnél 88 pontot kapott, így összességében 97 ponttal zárta a tesztet. Igen, ez megér egy “Ejjjha” fejbólogatós elismerést.

Google ARCore

A Google ARCore. A legtöbben csak nézünk rá, hogy ezt most eszik, vagy isszák? Pedig nem újdonság csak kicsit más lett. Ugyan is a Google 2014 óta próbálkozik az AR technológiával (kamerán keresztül interaktív, virtuális tárgyak elhelyezése a látott térben, avagy röviden kiterjesztett valóság), de nem tudott vele mit kezdeni, hisz csak csekély eszköz tudott megfelelő hardvert nyújtani a megvalósításához. Az Apple után (ARKit) sikeresen implementálták a közönség számára is, ehetővé tették több eszköz számára és így kezdett elterjedni. Mobil technológia révén most nem vesszük számításba, hogy a Sony ezt már alkalmazta 2012-ben…

Nincs több vezeték! De van! 😀 Mármint töltéshez már nem kell a telefonba dugni a Mi Mix 2s esetén, hisz beépítették a legújabb Qi vezeték nélküli töltési technológiát, nem is akármilyen töltővel, egy szinte mindennel kompatibilis, kapaszkodj meg, 15 dolláros univerzális eszközzel! Csak, hogy érezzétek a különbséget, az Apple töltője 199$ és a Xiaomi kompatibilis az iPhone X telefonnal. 🙂

Változatok

A Xiaomi Mi Mix 2s három kiszerelésben lesz kapható:

  1. 6GB RAM + 64GB tárhely – RMB 3.299 ~ $ 525 ~ 132.325 Ft
  2. 6GB RAM + 128GB tárhely – RMB 3.599 ~ $ 573 ~ 144.355 Ft
  3. 8GB RAM + 128GB tárhely – RMB 3.999 ~ $ 635 ~ 160.400 Ft (Prémium Edition)

Ezen felül két színben lesz elsőnek kapható, fekete és fehér kerámia házban.

Média anyag

A bemutató folytatódott, hisz mint korábban megjósoltuk, nem csak egy terméket mutatnak be, hanem mindjárt hármat, csak azt nem tudtuk, mi lesz a harmadik a kis hangszórón kívül. Hát a Blackshark Gamer telefon nem jött be, helyette kaptunk egy Gamer laptopot.

 

Mi Gaming Laptop

Hát ezt nem vártuk! De tényleg nem és még pletyka sem keringett róla sehol. Ezzel a lépésével a Xiaomi belépett a gamer laptop világába és úgy fest szeretne egy darabot kiharapni a piacból, ami nem is esélytelen egy ilyen szörnyeteggel. Nem tudom ki hogy van vele, az előző széria sem bújhat el szégyenében, ha játékról volt szó, igaz a tesztünk nem specializálódott játékokra és a WOT kergette meg a biteket benne, de rendesen helyt állt. Na de majd ez!

Mi Gaming laptop specifikáció

Essünk abba a hibába, hogy a nyers számokkal kérkedjünk. A Mi Gaming laptop két csúcs kategóriás processzora közül választhatunk és ezen belül memória és háttértár páros különbözteti meg árban, így négy féle konfigból válogathatunk pénztárcánkhoz igazodva. A legbrutálisabb a hetedik generációs Intel Core i7 processzorral szerelt, Nvidia Geforce 1060, 16GB RAM, 256GB SSD + 1TB HDD háttértárral rendelkezik. Ezért kemény RMB 8.999 ~ $ 1.432 ~ 360.950 Ft-ot kell leperkálni a gyártónak. A teljes paletta:

Intel Core i7 + Nvidia Geforce 1060 + 16GB RAM + 256GB SSD + 1TB HDD ~ 360.950 Ft

Intel Core i7 + Nvidia Geforce 1060 + 8GB RAM + 128GB SSD + 1TB HDD ~ 320.840 Ft

Intel Core i5 + Nvidia Geforce 1060 + 8GB RAM + 128GB SSD + 1TB HDD ~ 280.730 Ft

Intel Core i5 + Nvidia Geforce 1050 + 8GB RAM + 128GB SSD + 1TB HDD ~ 240.620 Ft

 

A gaming laptop csatlakozói

Az elődökhöz képest ez a gaming laptop rendesen el van eresztve csatlakozóval:

  • 4 db USB 3.0
  • 1 db USB-C (4K videó és adat)
  • 1 db HDMI 2.0 (4K videó)
  • 1 db LAN
  • 3 az 1-ben kártyaolvasó
  • Fejhallgató
  • Mikrofon

További tudnivalók a gaming laptop kapcsán

Billentyűzete megfelel a trendnek, RGB háttér világítást kapott, hogy éjjel is eltaláljunk minden gombot a harc hevében. Képernyője 15,6″ szélesvásznú, FHD felbontású, 178 fokos betekintési szöggel, 72%-os NTSC színskálával, MATT LCD kijelző. Felette egy 720-as webkamera mikrofonnal foglal helyet. A hangrendszere maradt a megszokott brutál-metál minőség, mint a Mi Notebook Pro-ban, így füles nélkül is elég élvezetes lesz vele játszani.

Ennyi vas viszont nem fér bele egy vékony házba. A méreteiből a vastagságát emelném ki, ami 20.9mm, viszont kondizni is lehet vele, hisz a súlya eléri a 2.7 kg-ot. A felhasználói élményt az előre telepített Windows 10 Home Edition nyújtja és ha dolgozni is szeretnénk vele, akkor már megtalálható lesz rajta az Office 2016 Home és az olcsóbbikon a Student verzió.

 

Mi AI Speaker Mini

Ez a kis hangszóró tulajdonképpen előfutára minden mesterséges intelligenciát használó személyi asszisztensnek. Igaz, hogy kínai nyelven történik a bemutató, de most ettől tekintsünk el és képzeljük el, hogy mááááár magyarul is ért bennünket. Azon felül, hogy szinte bármit megkérdezhetünk tőle és 35 millió könyvet, zenét és más információkat ér el azonnal, utasításokkal vezérelhetjük a már meglévő Smart Home eszközeinket is. Lustáknak áll a világ, vagy csak az azonnali információ áramlás rabjai lettünk? Ki hogy gondolja, de nem gondoltad egyes Sci-Fi film alatt, hogy “fú de jó lenne már itt tartani”? De! Csak hogy szép lassan haladunk… Jó ez nekünk? Most a Skynet hívők mogorván bólogatnak, hogy én megmondtam… Neeem még ott nem tartunk, hogy a hangszórónk öntudatra ébredjen. 🙂

Mit is tud valójában ez a kis kütyü? A lelkét egy Cortex -A7 Quad-Core 1.2GHz processzor adja ki, 4 mikrofonnal figyeli minden szavunkat és a hangvezérlés mellett lehetőségünk van a tetején elhelyezkedő gombokkal is kikapcsolni a mikrofont, hangerőt állítani és a zenét vezérelni. 2,4GHz WiFi 802.11b/g/n protokollt ismerve minden routerre fel tud csatlakozni. Bluetooth 4.1 segítségével nem csak zenét játszhatunk le rajta, kihangosítóként is üzemel. Világidő, határidőnapló, hírek, sport események/eredmények, számológép, naptár, növényszakértő, konyhai segéd, utazási iroda, esti mese szolgálat és még sorolhatnám mi minden amiben nekünk tud segíteni. Természetesen alkalmazáson keresztül bárhonnan elérhető az összes szolgáltatás, Androidon és iOS-en is!

A fent felsorolt árak mind a kínai árak, kereskedőnél ennél drágább lesz, főleg Magyarországon. Amint tudjuk be is mutatjuk az eszközöket, hamarosan jelentkezünk a három termék bővebb bemutatásával is!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ