- Hirdetés -
()

A Xiaomi a hét évvel ezelőtti indulásakor kizárólag online értékesítést folytatott. Az így megspórolt kiadásokat fejlesztésekbe forgatták vissza, valamint ennek köszönhetően alacsonyan tudták tartani a készülékek árát. A konkurencia aztán szépen lemásolta a Xiaomi stratégiáját, mely enyhe visszaesést jelentett a gyártónak. Változtak a felhasználói igények is (szerették volna kipróbálni az érdeklődők a Xiaomi termékeit vásárlás előtt), így egyre-másra nyíltak a hazai Mi áruházak. Kínán kívül már Indiában, Malajziában, az Egyesült Arab Emírségek-ben, Oroszországban, és több európai országban is jelen vannak Mi Store, vagy Mi Home áruházakkal. A fizikai üzletek gombamód szaporodtak, óriási érdeklődést, és forgalmat generálva a Xiaominak. A tavalyi év rekordnak számít mind forgalomban, mind a megnyíló üzletek számát tekintve. A folyamat idén sem lassul, hazánk körül egyre-másra nyílnak újabb Mi üzletek.
Láttunk már plázában, belvárosi épületben, vagy épp különálló saját épülettel rendelkező zászlóshajó Mi Store-t is, most pedig újabb területen lesz lehetőség beszerezni pár Xiomi kütyüt.
Ma jelentették be, hogy március 10-én egy repülőtéren nyílik új üzlet.
A helyszín pedig nem más, mint a nagy forgalmú Shenzhen Baoan Nemzetközi repülőtér, pontosabban annak T3-as terminálján az F4 indulási lounge (check-in E sziget hátsó részén).
Már a becsekkolást követően a hátralévő időt a Mi Store-ban tölthetik az utasok, általában az első osztályon utazók.

A reptéri bolton kívül a cég további négy új üzletet is nyit Changsha, Jiaozuo, Jinzhou és Yuzhou területén.

A Xiaomi elnöke, Lin Bin elmondta, hogy tőkeerőssé vált a Xiaomi az elmúlt években, ezét megengedheti a rengeteg fizikai üzlet nyitását világszerte. A Xiaomi Mi áruházak az egyik leglátogatottabbak a világon, és csak a második helyen vannak az Apple áruházai.

A Xiaomi 2016-ban jelentette be, hogy 2020-ig több kínai városban 1000 db Mi üzletet nyitnak. A cél eléréséhez közeledve a vállalat vezérigazgatója, Lei Jun felidézte, hogy a vállalat 2017-ben több mint 200 kiskereskedelmi üzletet nyitott meg. A kitűzött célt időben sikerült megvalósítani, a terjeszkedés pedig folytatódik. Az értékesítéseken kívül a boltokban  különböző szolgáltatások is igényelhetőek.

 

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -