- Hirdetés -
()

A Counterpoint kutató cég kiadta a globális lefedettségű statisztikáit a 2017-es év harmadik negyedévére. A statisztika kiterjed a teljes mobil piacra a földön, bemutatván az egyes gyártók elért eredményeit, piaci helyzetét és részesedését. Az eredményekben természetesen mind az okostelefonok és az átlag telefonok is részt vesznek, így azok a gyártók, akik a nagyon alacsony értékű eszközöket is gyártják, nyilván nagyobb részt szakítanak a piaci almafáról.

 

A Samsung mind mindig megőrizte piaci elsőbbségét, 21%-os globális piaci részesedéssel, amit még mindig az Apple követ 12%-al, majd a legnagyobb kínai tech óriás, a Huawei a dobogó legalacsonyabb fokán 10%-al. A pontszerző helyeken a következő sorban az OPPO 8%-al, míg az ötödik helyet a Xiaomi és a Vivo holtversenyben foglalja a világ mobilpiacának 7%-át lefoglalva és a sereghajtó hatodik helyen a Lenovo 4%-al. A fennmaradó 31%-ot a világ összes készülék gyártója összesen adja ki. A tegnap CCTV hírrel párhuzamosan a Counterpoint is kijelentette, hogy a Xiaomi a legdinamikusabban fejlődő mobil cég a világon, nem csak Kínában!

A legnagyobb régiókra bontva, természetesen Észak-Amerikában az Apple uralja a piacot 34%-al, de szorosan mögött a Samsung hajrázik 24%-al, míg LG és a ZTE is elég keresett márka, 17 és 11%-al szép eredményt ért el és a sereghajtó a Lenovo. Európában már teljesen más a felállás, itt a Samsung viszi a prímet 33%-al, viszont az Apple nálunk rendesen le van maradva 17% részesedéssel. Alatta nem sokkal a Huawei szorongatja az almát, ellenben a Lenovo itt is hasonló szeletet kapott a piacból, mint Amerikában, de leelőzve a ZTE telókat. Ázsia más tészta. Ugye itt a keleti márkák a legkelendőbben és nagyon szoros a verseny. Az Oppo még mindig vezeti az eladásokat 2-3% különbséggel a versenytársai előtt. A Vivo éppen lehagyta 2017-ben a Samsungot 13% részesedéssel, vele egy szintre feltörekvő Xiaomival 12-12% piaci résszel. Majd a legvégére a Huawei maradt 11%-al.

2018-ban nem lesz meglepő, ha a Xiaomi még jobb eredményt fog elérni a globális piacon, hisz még alig tette be lábait pár európai vagy amerikai piacra, nem beszélve az erősödő keleti helyzetéről. Ha ezt komolyabban vennék idén, akkor ráerősítenének az univerzális hálózat támogatásra, beleértve a misztikus B20/800MHz sávot és az új készülékeket Global rendszerre kezdenék értékesíteni világszerte. Ezt jól kezdték a Mi Mix 2-vel és jó lenne ha folytatnák, nem beszélve arról, hogy nagyobb port is kavarhatnának egyes készülékeik B20-as verziójának kiadásakor. Ma például megjelent a Xiaomi Redmi 5A Global változata 800MHz, az az a B20 támogatással, amit már meg is vásárolhattok a Gearbest webáruházban ide kattintva.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -