- Hirdetés -
()

Úgy tűnik, hogy a Xiaomi visszavonta a Redmi Note 5-öt a Redmi 5 Plus javára. Bár nem történt hivatalos megerősítés a történtekről, senki nem állította azt, hogy mégsem fogják kiadni. Ennek ellenére a telefonról szóló pletykák tovább folytatódnak.

A legújabb kiszivárgott, vagy rajongói rendelt képen látható Xiaomi Redmi Note 5 szinte ugyan olyan, mint amit eddig láthattunk. De azért kicsit más. A képernyője a megszokott 18:9-es, teljes képernyő, viszont a befoglaló káva vékonyabb a megszokottnál, vagy a nem rég kiadott Redmi 5 és Redmi 5 Plus telefonokon látható. Így a test-képernyő arány megközelíti a Mi Max 2 arányát, de a felső kávában elhelyezkedő érzékelők, kamera és hangszóró miatt persze ez kevesebb lesz. A maga kategóriájában, ha ez igaz, akkor a legnagyobb test-képernyő aránnyal rendelkező középkategóriás készülék lenne.

A hátulja már Redmi szériára emlékeztet, azon belül is a Redmi Pro telefonra. A szokásostól eltérően a kamerák, amik egyébként a kép szerint ugyan azok, nem vízszintesen, hanem függőlegesen vannak elhelyezve. Alatta a megszokott ujjlenyomat olvasó és elméletileg a kettős LED vaku jobbra, amit az előnézeti telefon takar.

Még most sincs semmilyen hivatalos infó a Redmi Note 5 megjelenéséről, csak pletykákat olvashatunk róla. Amit írtunk is egy előző cikkben, egy új, még ismeretlen Snapdragon 632 processzorral lesz szerelve, ami egy kicsit sem sanszos, hisz a 630-as nem sikerült valami túl fényesen és a 636 sem terjedt el november óta. Miért csinálna a Qualcomm a kettő közé még egyet??? Nagyobb a valószínűsége a 636-os SoC-nak, mint egy kitalált lapkának…

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -