- Hirdetés -
()

Ez az év egyértelműen a teljes képernyős okostelefonokról szólt. Samsung, Apple, Huawei… hogy csak a legnagyobbakat említsük. 2016-ban ez még csak a zászlóshajók kiváltsága volt (a Xiaomi Mi MIX kategóriát teremtett), idén már a középkategóriás modellek esetén sem ritka egy a 18:9-es kijelzővel szerelt okostelefon (Xiaomi Redmi 5/ 5 Plus) A teljes képernyő többek között a megnövel kijelző-készülékház arányt jelenti (a kijelzőméret javára), valamit az ezzel járó előlapi ujjlenyomat-olvasó elhagyását (esetenként a hátsó részre költöztetést) Bár ez utóbbi megoldás valamennyire helyettesítheti az előlapról száműzött biometrikus azonosítót, hatékonysága gyengébb, mert asztalra helyezve nem tudjuk feloldani telefonunkat a telefon felemelése nélkül. Erre jelenthet alternatívát – napjainkban még nem 100%-os hatékonyságú arcfeloldás (Apple által csak Face ID-nak nevezett megoldás).
A jó hír az, hogy a Synaptics korábban bejelentette az első, alulra, a kijelző alá beépíthető ujjlenyomat-érzékelők tömeggyártását. A a cég megerősítette, hogy a Vivo lesz az első márka, amely ezt a funkciót használja a Vivo Xplay7-nél. Az okostelefonok rajongóiban felvetődhet a kérdés, hogy mely gyártó csatlakozik a megoldáshoz, és lesz második eme technológia használatában.Nos, e kérdést már felvetették, amikor @Mocha RQ nevű blogger azt pletykálta, hogy a Vivo mellett a Huawei is tervezi a technológia alkalmazását 2018-as modelljeiben.
Egyértelműen tehát nem jelenthetjük ki, hogy a Xiaomi a jövő évi Mi 7-ben nem alkalmazza ezt a megoldást, és kizárólag a 3D-s AI arcfelismerésre koncentrálna. Részemről mindkét megoldás használatát tartanám elég biztonságosnak és kényelmesnek.
A remek Snapdragon 845 chip biztosan támogatja majd mindkét megoldás integrálását. Egyes felhasználók idén kritizálták a Mi6 kis kijelző méretét (5,15 hüvelyk), azonban ez a Mi7 esetén biztosan növekedni fog (tippek szerint 5,65 hüvelykes, 18:9-es). A kettős azonosítás még nagyobb vonzerőt jelentene a gyártó modelljének, nem beszélve a Mi MIX 2-ben alkalmazott Global hálózati frekvencia, vagy a már biztosra vehető Qi (vezeték nélküli) töltés támogatásról.
Bár a 3D arcazonosításon hónapok óta dolgozik a Xiaomi is, nem kizárt, hogy a 2018 Q1-ben bemutatásra kerülő Mi7 esetén még nem lesz elég biztonságos, és hatékony. Meglátjuk, várhatóan 3 hónapon belül.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -