Pár napja Kornél már összefoglalta, milyen jelentős események történtek a Xiaomi-val 2017-ben. Most nézzük tételesen, milyen telefonokat is mutatott be a Xiaomi ebben az évben.

2017 egy sikeres évnek számít a Xiaomi történelmében, mivel az elmúlt két évben folyamatos növekedés volt tapasztalható az eladásokban. Ha számba szeretnénk venni, hogy az okostelefonokon kívül milyen egyéb – partner gyártók termékei – Smart Home, és egyéb kütyük kerültek ki a Xiaomi szárnyai alól, valószínűleg még január első hetében is a cikket írnánk. A Xiaomi már nemcsak Kínában, de Indiában, Oroszországban, Spanyolországban, (hamarosan Franciaországban is) megnyitotta saját üzleteit. A Nyugat-Európai Mi Store és Mi Home üzletek megjelenései számunkra még biztatóbb előjelei annak a folyamatnak, melynek egy állomása lehet Magyarország is a közeljövőben.
Tucatnyi okos otthon, ruházat, jármű, ruházati kiegészítő, egészségügyi (gyógyászati) kellék, biztonságtechnikai megoldások…
Ezek egy jelentős, és számunkra érdekes részéről a helloxiaomi oldalon is olvashattok már. A Smart Home cikkek száma egyre nőtt, és a folyamat nem áll meg 2018-ban sem. Sőt, akkor kezdődik igazán. Az első teljes éve lesz a helloxiaomi szerkesztőségének, hogy újévtől követhetjük, és publikálhatjuk számotokra magyar nyelven a gyártó legfrissebb bejelentéseit, történéseit, eredményeit. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk majd minél gyorsabban lehozni egy friss bejelentést, tesztet.

Visszaemlékezés a szerző szemszögéből:
Részemről 2014 augusztusában csatlakoztam a Xiaomi felhasználók egyre bővülő táborához. Még fórumokat bújtam, teszteket nézegettem. Ekkor jött a Xiaomi, mint lehetséges alternatíva a nagy nevek drága modelljei helyett. Ismertem a piaci szereplők akkori felhozatalát, és a tudás/ár nem igazán volt szimpatikus. Máig áldom az eget, hogy akkor mertem kockáztatni, és egy totál ismeretlen márka modelljét választottam. Ez pedig a Mi3, sokak szemében máig az egyik legjobb Xiaomi telefon. A design kortalan, három év után sem unalmas annyira, hogy kényszerből használjam. Ez az első mobiltelefonom, melyet – 16 éve – a legtovább használok, csere nélkül. 2014 év végén bukkantam a miui fórumra, majd az ottani csapat segítségével frissítettem a romokat. Rajen (Kornél), és a Xiaomi közösség kemény magja sokat segített, és segít a mai napig, hogy a kezdő user is minden problémájára választ/megoldást kapjon. A Xiaomi portfóliója iránt azonban csak ebben az évben nőtt meg annyira a kíváncsiságom, hogy mélyebben beleássam magam ebbe a szövevényes partneri hálóba. Azt gondolom, hogy a helloxiaomi hírportálnak nem csak én, de sokatok köszönheti azt az információmennyiséget, tudást, melynek következtében Xiaomi (MIUI) rajongók lettetek, illetve valamely Xiaomi termék elégedett tulajdonosai.

Számos zászlóshajó mutatkozott be, akár a Mi, vagy épp a  – maga módján a –  Redmi sorozatban is. Megtiszteltetés a számomra, hogy magyar hírportálon elsőként mutathatom be a Xiaomi telefonok 2017-ben megjelent modelljeit időrendben.

Mi sorozat

Mi 5c

A Xiaomi az év elején mutatta be az első saját tervezésű Pinecone kódnevű Surge S1 SoC-t, melyhez újonnan bemutatta a Mi 5c-t is. A Xiaomi ekkor lépett be abba a szűk csoportba, mely saját processzor gyárt, akár az Apple, a Samsung és a Huawei. Egyelőre a többi gyártó részéről a szándék megvan, de érdemi fejlesztésekről nem hallottunk az elmúlt hónapokban. Mint minden új vállalkozásnak (próbálkozásnak), a Xiaomi-nak is akadtak nehézségei első saját megoldásával. A gyártás nem volt elég gazdaságos, a tesztek szerint pedig a teljesítmény elmaradt a konkurens (Qualcomm) gyártó hasonló megoldásával szemben. A támogatás is eléggé döcögött. A korábbi hírekkel ellentétben a HMD Nokia sem építette be egyetlen készülékébe sem (pedig a kölcsönös megállapodás ezt is magába foglalta). Bár külsőre (forma, kijelző, kamera) hibátlan modellt sikerült megalkotniuk, a kicsi akkumulátor miatt már túl sok volt a kompromisszum, hogy elterjedt modell lehessen. A készülék jelenleg a Kínában használható maradéktalanul (mivel a készülék csak a China Mobile hálózatán működik hibátlanul, ez valószínűleg a két vállalat közötti szerződés és a Surge S1 processzor korlátai miatt). Azonban ezt valamelyest cáfolandó, hogy több európai felhasználó (köztük több magyar tag is) elégedetten használja. Ennek az lehet az oka, hogy külsős fejlesztőknek sikerült annyit optimalizálni a kínai romon, hogy a magyar nyelv támogatásán túl a hálózati kapcsolattal sincs problémája a telefonnak. Viszont a 800 MHz (B20) támogatás ugyanúgy kimaradt, mint a Mi sorozat majdnem összes modelljéből, ahogy a 4G VoLTE sem engedélyezett hazánkban. Az európai elterjedést továbbá az is hátráltatta, hogy a megjelenés utáni hónapokban még egész magas ára volt a Mi 5c-nek (100e Ft fölött adóterhekkel hazánkban). Az ár mérséklődött, és már Redmi árban hozzá lehet jutni. Bár személyes kedvencem (design, kamera), nyugodt lelkiismerettel senkinek nem ajánlom. Itt jegyezném meg, hogy az elmúlt hónapokban, és hetekben több pletyka szólt a közelgő utódról, mely processzorban a Surge S2-t, telefonban pedig a Mi 6c-t, vagy Mi 6x-et jelentheti. Bízzunk benne, hogy ez megvalósul az előd minden hibáját kiküszöbölve.
Több magyar shop is rájött, hogy nem éri meg nekik a gányolt rommal forgalmazni, így ahol nincs szakártő csapat az értékesítés mögött (rendes rommal adják el), azok inkább kivették a kínálatukból.

A Xiaomi Mi 5c specifikációi:
  • Surge S1 nyolcmagos 64 bites processzor (2,2 GHz-es négymagos A53 + 1,4 GHz-es négymagos A53)
  • 5,15 ” IPS kijelző, 550nit fényerő, “ultra-precíz” háttérvilágítással, 94,4%-os NTSC színtartomány
  • vékony és légies prémium fémtest, 132g, 7,09mm vékony
  • 2860mAh akkumulátor (9V / 2A gyors töltés)
  • 3 /64 GB, kétcsatornás LPDDR3 + eMMC5.0
  • Dual Sim, Nano méret
  • 1,25 mikron méretű szenzor, ultra fényérzékeny 12MP-es hátsó kamera
  •  HDR mód
  • f2.0 fényerejű lencse, 27 mm széles látószög
  • 8 MP elülső kamera
  • Elülső ujjlenyomat-érzékelő
  • USB-C port
  • 3G, LTE támogatás (B20 nélkül)
  • Android Marshmallow, MIUI 8 (a megjelenéskor)
  • 802.11a / b / g / n / ac kétsávos vezeték nélküli hálózat
  • Wifi, Bluetooth 4.1, GPS, A-GPS, GLONASS, Beidou pozicionálás
  • Arany, fekete, és rózsaszín színek

Hivatalos videó

 

Mi Pad 3

Egy nagyobb szünet után a Xiaomi Mi Pad család újabb taggal bővült. A Mi Pad 3 szakított az eddigi Intel Atom processzoros (Tegra) megoldással, helyette az MTK tabletekbe szánt megoldását használta. Ez mit sem vont le a használhatóságából, hazájában óriási sikere volt a harmadik generációnak is. Kategóriájában ár-érték arányban ugyanúgy az élen járt, mint az előző verziók. A Xiaomi nem várt milliós eladásokat. Már-már azt hihetnénk, hogy muszájból adta ki ezévi változatát. A  legyártott mennyiség az utolsó darabig elfogyott, jóval a decemberi karácsonyi roham előtt. Szépen, csendben, az eladott mennyiségről különösebb hírverést nem publikáltak, a szemfüles vásárlók már csak a hírekből értesültek, hogy elfogyott a készlet. A MIUI továbbra sem a tabletekre koncentrál, éppen ezért kérdéses az utód 2018-ban. Bár egyes pletykák szerint valami új, forradalmi megoldáson dolgoznak a mérnökök október óta. Meglátjuk.

Xiaomi Mi Pad 3 adatlap:

  • 7,9 hüvelykes IPS LCD kijelző, 2048 x 1536 (QHD) felbontás, 326ppi, fekete-fehér megjelenítési mód támogatással
  • MediaTek MT8176 (2 x A72 + 4 x A53, 28 nm HPM eljárás) SoC
  • PowerVR GX6250 GPU
  • 4 GB RAM, kétcsatornás, LPDDR3
  • 64GB tárhely, eMMC5.0
  • 13MP-es hátsó kamera, f / 2,2 apertúra, 1080p videofelvétel támogatással
  • 5MP-es elülső kamera, f / 2.0 rekesz
  • 6600 mAh akku
  • 200,4 x 132,6 x 6,95 mm fizikai méret
  • Súly: 328 g
  • MIUI 8.2, Android 7.0 Nougat alapon (kiadáskor)
  • USB-C port, Bluetooth 4.1, WiFi 802.11 ac
  • Szín: Champagne Gold

Mi 6

Az első 2017-es zászlóshajó a Xiaomi-tól. A Mi 5 mérsékelt sikerei után igazán nagyot lépett a Xiaomi a Mi 6 bemutatásával. Az elmúlt 7 év fejlesztései ebben a modellben teljesedtek ki. Bár a Globális hálózati frekvencia támogatás (pl. a 800 MHz támogatása) itt még kimaradt, milliókat ez a tény nem zavart, óriási kereslet mutatkozott a készülék iránt. A Mi 6 az elsők között bemutatott zászlóshajó, mely a Qualcomm idei legerősebb processzorát, a Snapdragon 835-öt használja 6GB RAM társaságában. A Sony IMX386 szenzorával, és kettős kamera megoldásával valóban ütőképes alternatívát mutatott be erre az évre. A bejelentett színvariációk közül az év második felére a fekete, kék, és a fehér színváltozat maradt, az ezüst a problémás gyártás miatt kikopott. A részletes helloxiaomi tesztet itt olvashatjátok. Személyes kedvenc, és utódjelölt. Meglátjuk, mit és milyen áron tud majd a Mi7.

Xiaomi Mi 6 specifikáció:
  • Qualcomm Snapdragon 835 MSM8998 Octa-core processzor (4×2,5 GHz Kyro és 4×1,9 GHz Kyro)
  • Adreno 540 GPU
  • 6 GB RAM
  • 5.15 hüvelykes IPS kijelző, 94.4% NTSC színsáv magas színtelítettség, 600 Nit High Brightness fényerő
  • 1920 x 1080 FHD felbontás
  • 64GB / 128GB tárhely
  • 12 megapixeles kettős hátsó kamera, F/1.8 objektív – F/2,6 teleobjektív, OIS, Fázisérzékelő AF, 4 tengelyes OIS
  • 8 megapixeles elülső kamera 1080p videófelbontással
  • Dual SIM (nano sim méret)
  • 3G, LTE, VoLTE
  • Dual Wi-Fi, Bluetooth 5.0, NFC, GPS, A-GPS, GLONASS, BDS, előlapi ujjlenyomat-szkenner
  • Qualcomm Quick Charge 3.0
  • sztereó hangszóró
  • 3350mAh akkumulátor
  • Android Nugát 7.1, MIUI 8 (megjelenéskor), jelenleg MIUI 9, és béta állapotban az Oreo
  • USB-C port
  • Fekete, ezüst, kék, kerámia fekete változat (a limitált ezüst már nincs gyártásban)

Hivatalos videó

 

Mi Max 2

Egy évvel az első giga phablet után a Xiaomi bemutatta a Mi Max 2-t. Az előd, a Mi Max megjelenésével akkorát lépett a gyártó, hogy a konkurencia alig győzi utolérni ebben a méretben.
Formailag első ránézésre nem történt jelentős változás, de a vastagság, az élek, és természetesen a hardver is változott. Sokkal ergonomikusabb lett a kerekebb sarkok miatt, azáltal még kényelmesebb tartani a méretes telefont. A brutál mérethez combos akku is tartozik, melynek köszönhetően a kétnapos használat is simán megvan. Sőt, még powerbank módban is használhatjuk. Részletes bemutatóért katt ide.

Xiaomi Mi Max 2 specifikáció:

  • Qualcomm MSM8953 Snapdragon 625 Octa-core processzor 2.0 Ghz / Adreno 506 650Mhz GPU
  • 4 GB RAM
  • 6.44 hüvelykes teljes IPS kijelző, 400 nit fényerő, 1920 x 1080 felbontás, 342 PPI, 72% NTSC színtartomány
  • Arany, fekete szín
  • 64GB / 128GB tárhely
  • 12 megapixeles hátsó kamera, Phase Detection AF, f/2.2 apertúra, sötétben a fényminőség javítása, Sony IMX386 szenzor
  • 5 megapixeles elülső kamera, f/2.0 rekesz
  • Dual SIM (Sim 2: Micro sim méret, Sim 1: nano sim vagy micro SD kártya ** bővíthető 128 GB-ig)
  • 3G, LTE, LTE-A, VoLTE
  • sztereó hangszóró
  • Wi-Fi, Bluetooth 4.2, GPS, A-GPS, ujjlenyomat-szkenner, MU-MIMO
  • 5300mAh akkumulátor (visszatöltés támogatás)
  • Android Nugat, MIUI 8 (megjelenéskor), majd MIUI 9 (Oreo 2018-ban)
  • USB-C port

Hivatalos videó

 

Mi 5X

A Mi 5X kicsit kakukktojás a Xiaomi modellpalettáján. Elnevezését máig nem értjük, hiszen  semmi köze a (2016-os zászlóshajó) Mi 5, Mi 5s (Mi 5s Plus) generációhoz. A Mi 5c még úgy ahogy érthető is. A Mi 6 után valahogy idegenként tekintettünk rá a megnevezést illetően. Amiben hasonlít a Mi szériára, az a kisebb akku, a B20 hiánya, és talán a leheletnyit minőségibb anyaghasználat. A duál kamera megoldást viszont ezzel a modellel hozta el a Xiaomi a középkategória árszintjére. Maga a kamera optikai képstabilizátort nem tartalmaz, lencséinek fényereje közepes, ahogy a használt szenzor is középszintű. Ezáltal a kettős kamera létjogosultsága is erősen megkérdőjelezhető, hiszen kiemelkedő minőséget sem házon belül, se a konkurenciával összehasonlítva nem kapunk. Inkább kényszer lépés volt az Oppo és Vivo modelljeivel szemben. Szoftveresen az első pillanattól érződött, hogy erősen belpiacos eszköznek szánja a Xiaomi. Szerencsére a Mi 5c-hez hasonlóan, itt is javítottak a MIUI-n, így használható készüléket kapunk. A Red Edition kiadás sokat dobott az 5X értékesítésén, mert kétséget kizáróan jól áll neki a vörös szín.

Részletes leírást itt találtok

Xiaomi Mi 5X specifikáció:
  • Qualcomm Snapdragon 625 MSM8953 Octa-core processzor (2.0 Ghz Cortex-A53)
  • Adreno 506, 650 Mhz GPU
  • 4 GB RAM LPDDR3
  • 5,5 hüvelykes LTPS FHD IPS kijelző, 403ppi, 450 Nit
  • 64 GB tárhely
  • 12 megapixeles hátsó kamera, F/2.2 objektív 5 lencsés objektív, széles látószögű kamera, F/2,6 5-részes objektív PDAF támogatás a teleobjektív esetén
  • 5 megapixeles elülső kamera 1080p videófelbontással
  • Dual SIM (nano sim méret), a Micro SD sim 2 slot kapacitása 128 GB-ig támogatott
  • 3G, LTE, 4G+, VoLTE
  • Dual Wi-Fi, Bluetooth 4.2, GPS, A-GPS, GLONASS, BDS, hátsó ujjlenyomat-érzékelő
  • Qualcomm Quick Charge 2.0
  • 3080mAh akkumulátor
  • Android Nugát 7.1, MIUI 8 (megjelenéskor), majd MIUI 9 (Oreo kérdéses, de várható a SoC miatt)
  • USB-C port
  • Fekete, arany, rózsaszín, vörös színben
  • DAC – Aqstic
  • USB-C OTG támogatott

Hivatalos videó

 

Mi A1

Van élet a Xiaomi-nál, MIUI nélkül? Van ám. Pár héttel a bejelentés előtt tátott szájjal figyeltük a fejleményeket, hogy első gyártóként az Android One program keretein belül, mit hoz nekünk a Xiaomi a Google-lel közösen fejlesztve.
Egy Mi 5X-et, stock Android One rendszerrel. Igen, A Mi A1 hardveresen egy Mi 5X klón, melyből szoftveresen kiszedték még az FM rádiót is. Igen ám, de kapunk egy mindig naprakész, sallangmentes (unalmas) rendszert, 4K videó felvétel támogatást, és a december 31-én megjelenő Oreo frissítéssel gyors töltés támogatást. A küllem gyönyörű, a kamera átlagos, a vörös szín itt is opció. A hatalmas kereslet nem véletlen. Bár a forma megosztó, a hardver korrekt, az optimalizáció….Nos, a MIUI 9-cel összevetve lényegi különbség nem mérhető. Ugyanolyan pörgős, döccenésmentes. Kiváló alternatíva azon felhasználók számára, akik eddig csupán a MIUI rendszer miatt nem a Xiaomi termékét választották.
Mást nem is mondhatnánk, mint “Created by Xiaomi, Powered by Google”.
Leírást itt találsz róla

Xiaomi Mi A1 specifikációk:

  • Qualcomm Snapdragon 625 MSM8953 Octa-core processzor (2.0 Ghz Cortex-A53)
  • Adreno 506, 650 Mhz GPU
  • 4 GB RAM LPDDR3
  • 5,5 hüvelykes LTPS FHD IPS kijelző, 403ppi, 450 Nit
  • 64 GB tárhely
  • 12 megapixeles hátsó kamera, F/2.2 objektív 5 lencsés objektív, széles látószögű kamera, F/2,6 5-részes objektív PDAF támogatás a teleobjektív esetén
  • 5 megapixeles elülső kamera 1080p videófelbontással
  • Dual SIM (nano sim méret), a Micro SD sim 2 slot kapacitása 128 GB-ig támogatott
  • 3G, LTE, 4G+, VoLTE
  • Dual Wi-Fi, Bluetooth 4.2, GPS, A-GPS, GLONASS, BDS, hátsó ujjlenyomat-érzékelő
  • Qualcomm Quick Charge 2.0
  • 3080mAh akkumulátor
  • Android Nugát 7.1, december 31-től Android 8.0 Oreo
  • USB-C port
  • Fekete, arany, rózsaszín
  • DAC – Aqstic
  • USB-C OTG támogatott

 Mi MIX 2

A Mi MIX világsikere után Philippe Starck visszatért, és újból alkotott. Talán még nagyobbat, mit az első verzió esetén. Bár az utód kisebb lett, a teljes hálózati frekvencia támogatás, és a csontrezegtetéses hangszóró elhagyása miatt várhatóan még nagyobb sikert fog aratni, immáron az egész világon. Kamerában nem gurított akkorát a Mi MIX 2, mint szépségében, technológiai megoldásaiban.
Tény, hogy a Xiaomi a Mi MIX család megszületésével egy új fogalmat hozott létre, egy új kategóriát teremtett. Valószínűleg a konkurencia is elismerően biccentett, amikor meglátták, mit tud a kínai gyártó.
A Mi MIX sikerét feltörekvő kínai gyártók is megpróbálták meglovagolni. Igazi kínai mentalitással, hozzáállással (lenyúlt név, forma, háttérkép, reklám képi és szövegi koppintása) igyekeznek kihasítani egy kis szeletet abból a bizonyos tortából. Bár a minőség javult, de behozni sosem tudják majd a Xiaomit. Azért szép próbálkozás. Azt azonban meg kell jegyezzem, hogy – bár sok kompromisszummal – így a kisebb anyagi ráfordítást tervező felhasználók is élvezhetik e formát, a kialakítást. Ezért valahol igazat kell adjak a klónok létezésének. Saját, helloxiaomi tesztünket itt olvashatjátok.

Mi MIX 2 specifikációk:

  • Qualcomm MSM8998 Snapdragon 835 nyolcmagos processzor (4×2,45 GHz-es Kryo és 4×1,9 GHz-es Kryo)
  • Adreno 540 GPU
  • 6GB / 8GB RAM LPDDR4
  • 5,99 hüvelykes IPS LCD kijelző, ultra fényes, energiatakarékos kijelző
  • ~ 80,8% képernyő-test arány
  • 1080 x 2160 pixel FHD+ (~ 403ppi pixel sűrűség), 1500: 1 kontrasztarány
  • DCI-P3 színskála, magas színtelítettség
  • Fekete és fehér kerámia kivitel
  • 64GB / 128GB / 256GB háttértár UFS 2.1
  • 12 MP szimpla kamera, 5 lencsetag, 1,25 μm méretű Sony szenzor, 4 tengelyes OIS, f / 2,0, sötét fény kompenzáció, fázisérzékelés autofókusz, kettős LED vaku
  • 5 MP elülső kamera, autofókusz, tükörfunkció, 3. generációs 36 intelligens szépségfunkció
  • Ujjlenyomat-szkenner hátul
  • Dual SIM (nano sim méret)
  • 3G, LTE, 4G+ teljes hálózati frekvencia támogatás a világ összes országában, VoLTE
  • Wi-Fi, Bluetooth 5.0, GPS, A-GPS, NFC
  • 3400mAh akkumulátor, Quick Charge 3.0 támogatott 9V / 3A
  • 2 x 2 MIMO technológia a MU-MIMO támogatás
  • Érzékelők: ultrahangos távolságmérő, környezeti fényérzékelő, giroszkóp, gyorsulásmérő, barométer, elektronikus iránytű, Hall-szenzor
  • Android Nugát 7.1.1, MIUI 8 a bejelentéskor, jelenleg MIUI 9, Oreo főverzió béta fázisban
  • USB-C port
  • 151,8 mm x 75,5 mm x 7,7 mm fizikai méret
  • 185 gramm

Hivatalos videó

 

Mi Note 3

A Mi Note 2 bemutatása után 11 hónappal jött az utód a Mi Note 3. Talán az egyik legmegosztóbb Xiaomi telefon 2017-ben. A bemutató előtt tucatnyi pletyka és renderkép látott napvilágot. Sokan OLED edge panelt jósoltak (akár az előd esetén), végül nemcsak a Mi 6 megnyúlt dizájnját kaptuk, de processzor és egyéb hardveres komponensek terén is visszalépés történt. Itt debütált (a Xiaomi esetében) a Qualcomm felső-közép kategóriás processzora, a Snapdragon 660, mely tesztek alapján hajszálnyira van lemaradva sebességben a tavalyi csúcs, SD 820 mögött. Kamera szempontból viszont egy szavunk sem lehet, hiszen ugyanaz az egység került bele, mint a Mi 6-ba. Tudása a DXO tesztjében is igen előkelő helyezést ért el. A takarékos processzor miatt a akkumulátor üzemidő sem teljesít rosszul.
A Mi 6 Plus-ként is említhető telefon továbbra sem kapott B20-at, így sok hazai felhasználó is hezitál a vásárlásán. Több cikk is született a Mi Note 3-ról, keressétek meg őket a kereső használatával. A részletes leírást azonban itt találjátok.
A Mi MIX 2-vel azonos bemutató, az indokolatlanul magas kezdőár, a Mi 6 esetén használt vízzáró megoldások elhagyása, beárnyékolta a Mi Note 3 sikerét. A Mi MIX árcsökkenése, és a Mi MIX 2 tudásbeli felhozatala sem segíti az értékesítések megugrását. Ettől függetlenül készült belőle Kris Wu kiadás, és 4 GB RAM-os verzió is. Reméljük, az azóta mérséklődő ár kellő számú vásárlót vonz majd a következő időszakban.

Xiaomi Mi Note 3 specifikáció :
  • Qualcomm MSM8956 Snapdragon 660 octa-core processzor (4 x 2,2 GHz Kyro 260 és 4 x 1,8 Ghz Kyro 260)
  • Adreno 512 GPU 650MHz
  • 4/6GB RAM LPDDR4 1866MHz
  • 5,5 hüvelykes IPS LCD kijelző ultra fényes, energiatakarékos kijelző (~ 73,8% képernyő-test arány), 1080 x 1920 pixel (~ 403 ppi pixel sűrűség)
  • NTSC 94,4 % -os színskála
  • Polírozott, csiszolt alumínium keret
  • 4GB / 128GB tároló eMMC 5.1
  • 12MP-os kettős objektív Sony IMX 386 fényképezőgép-érzékelő , 2X nagyítás, 4 tengelyes OIS, kettős LED vaku
  • 6 MP elülső kamera, f / 2.0, autofókusz
  • Ujjlenyomat-szkenner, arcfelismerés
  • Dual SIM (nano sim méret)
  • 3G, LTE, 4G +, VoLTE
  • Wi-Fi, Bluetooth 5.0, GPS, A-GPS, NFC, Qualcomm Quick Charge 3.0
  • 3500mAh akkumulátor
  • Android Nugat, MIUI 8 a bejelentéskor, majd pár héttel később MIUI 9. Oreo hamarosan
  • USB-C port
  • Fekete, kék, fehér színben

Hivatalos videó

Redmi sorozat

Redmi Note 4X (Snapdragon)

A Redmi Note 4X megjelenésről még  2016 decemberében pletykáltak. Majd hónapokkal később bemutatták a Snapdragon verziós Redmi Note 4(X). A Mediatek processzora bár erőben nem szenvedett hiányt, akku üzemidőben, melegedésben, támogatásban nem volt a legjobb választás. Itt jön a csavar, ugyanis a Redmi Note 4-ből is létezik már SD625-ös változat, amely ráadásul elérhető B20 támogatással is. Ezen kívül mind a Redmi Note 4, mint a Redmi Note 4x megvásárolható MTK processzorral is, többféle RAM/ROM változatban, és színben. A részletekbe nem mennék bele, mert egy külön cikket megérne a helyzet. A Redmi Note 4 sikere vitathatatlan, hiszen a remekül optimalizált rendszer, a kellően erős SoC, a combos akku, és a vonzó árazás miatt a legkeresettebb középkategóris phablet a piacon.

Redmi Note 4X SD specifikáció:
  • 5,5 hüvelykes Full HD kijelző @ 1920 x 1080 képpont, 403ppi, 72% NTSC színtartomány
  • 2GHz-es Snapdragon 625 Octa-core CPU
  • Adreno 506 GPU
  • 3 GB / 4 GB RAM
  • 32 GB / 64 GB belső tároló
  • MicroSD kártyafoglalat, bővíthető 128 GB-ig (SIM 2 helyére)
  • 13MP hátsó kamera, f / 2.0, fázisérzékelő autofókusz, kettős LED vaku
  • 5MP f / 2.0 elülső kamera, 1080p videóval
  • Dual-SIM (Nano + Micro SIM/microSD)
  • 4G LTE, 4G+
  • Wi-Fi 802.11n
  • Bluetooth 4.2, A2DP, LE
  • GPS w / A-GPS, GLONASS, BDS
  • Ujjlenyomat-szkenner
  • Micro-USB port
  • 4100 mAh-es akkumulátor
  • Android 6.0 MIUI 8, majd Android 7 és MIUI 9
  • 151 mm x 76 mm x 8.45 mm fizikai méret
  • 165 g
  • Hatsune türkizkék, fekete, rózsaszín, arany, szürke színben

Hivatalos videó

 

Redmi 4X

Míg a világsajtó szeme a  Pinecone Surge S1 SoC-t, és vele együtt a Mi 5c-t szemlélte, a megjelent a Redmi 4X.
Először Redmi 4, majd Redmi 4 Prime, majd Redmi 4A, most pedig az X sorozat. A Redmi Note 4 és a Redmi Note 4 SD Indiában is népszerű modellé vált, ezért várható volt, hogy a Redmi 4X is megérkezik a népes országba. Akinek a plablet méret túl nagy, annak ideális választás a kompakt 5″ IPS kijelzővel szerelt Redmi 4X. Hazánkban talán a legnépszerűbb modell a Redmi sorozatban.

Xiaomi Redmi 4X specifikáció
  • Qualcomm Snapdragon 435 MSM8940 Octa-Core processzor (Octa Core 1.4Ghz Cortex A53)
  • Adreno 505 GPU, 450Mhz
  • 2 GB / 3 GB RAM
  • 5 hüvelykes HD kijelző, 1280 x 720 felbontás, 72% NTSC színtartomány
  • 16 GB / 32 GB tárhely, 128 GB-ig bővíthető microSD foglalat (sim 2 slot használatával)
  • 13 megapixeles hátsó kamera, fázisérzékelő AF, f / 2.0
  • 5 megapixeles elülső kamera f / 2.2, arcfelismeréssel
  • Ujjlenyomat-érzékelő
  • Dual-SIM (Sim 1 Micro Sim, Sim 2 Nano Sim / Micro SD kártya akár 128 GB-ig)
  • 3G, LTE, Full Netcom 2.0
  • Android 6.0.1 MIUI 8 a bejelentéskor, majd Android 7.0 Nugát és MIUI 9 (Oreo 2018-ban)
  • WiFi, Bluetooth 4.2, GPS, A-GPS, GLONASS
  • 4100mAh akkumulátor, 2A 5V
  • Fekete, arany, rózsaszín színek

Redmi Note 5A

A Redmi 4A sikerer után a Xiaomi nem vesztegette az időt a Redmi széria új tagjának bejelentésével. Ezúttal egy olcsóbb phablet bemutatására készült az 5.5 hüvelykes méretben. Bár a Redmi Note sorozat népszerű, kellett egy még olcsóbb modell is a kínálatba.
Itt újból elnevezési és kiadás sorrendi zűrzavar tapasztalható. Miért is?
Az új, low-budget phablet neve ugye Redmi Note 5A, ami a Redmi 5A, és a friss Redmi 5/5 Plus előtt jelent meg. Nem is beszélve a pletykák szintjén meg sem jelenő Redmi Note 5-öt.
A teljes leírást itt olvashatjátok a Redmi Note 5A-ról.
A zavart a kétféle processzoros kiadás tovább fokozza. Ezért a specifikációban láthatjátok, mi is  a lényeges különbség.

Redmi Note 5A specifikáció
  • 5,5 hüvelykes kijelző @ 720 x 1280 képpont, 401 PPI, 70% NTSC színtartomány, 450 nit
  • Qualcomm Snapdragon 425 négymagos CPU, Cortex A53, MSM8917
  • Adreno 308 GPU
  • 2 GB RAM
  • 16 GB belső tároló
  • MicroSD kártyával bővíthető, 128 GB-ig (dedikált bővítőhely!)
  • 13MP hátsó kamera, f / 2.2
  • 5MP f / 2.0 elülső kamera
  • Dual-SIM (Nano + Nano)
  • 4G LTE, 3G (4G + nem áll rendelkezésre, B20 nincs)
  • Wi-Fi 802.11b / g / n
  • Bluetooth 4.2, A2DP, LE
  • Wifi Direct
  • GPS w / A-GPS, GLONASS
  • Micro-USB port
  • 3080 mAh-es akkumulátor
  • Android 7.1 Nugát  / MIUI 8 a bejelentéskor, majd MIUI 9
  • 53 mm x 76,2 mm x 7,7 mm
  • 150 g
  • Arany, arany, szürke szín, műanyag burkolat
Redmi Note 5A Prime specifikáció
  • 5,5 hüvelykes kijelző @ 720 x 1280 képpont, 401 PPI, 70% NTSC színtartomány, 450 nit
  • Qualcomm Snapdragon 435 Octa-core CPU, Cortex A53, MSM8940
  • Adreno 505 GPU
  • 3 GB RAM
  • 32 GB belső tároló
  • MicroSD-en keresztül bővíthető, 128 GB-ig (dedikált bővítőhely!)
  • 13MP hátsó kamera, f / 2.2
  • 16MP f / 2.0 előlapi kamera, 1080p videó, első (szelfi) vakuval
  • Dual-SIM (Nano + Nano)
  • 4G LTE, 3G (4G + nem áll rendelkezésre, B20 nincs)
  • Wi-Fi 802.11ac
  • Bluetooth 4.2, A2DP, LE
  • Wifi Direct
  • GPS w / A-GPS, GLONASS
  • Ujjlenyomat-szkenner
  • Micro-USB port
  • 3080 mAh akkumulátor
  • Android 7.1 Nugát  / MIUI 8, majd MIUI 9
  • 153mm x 76.2mm x 7.7mm fizikai méret
  • 153 g
  • Arany, arany, szürke szín, fém hátlap

Redmi 5A

Miközben a Mi MIX 2-vel voltunk elfoglalva, váratlan bejelentette a Xiaomi a legolcsóbb Redmi utódot, melyet valaha kiadott. Ez lett a Redmi 5A. Szerencsére ebből a modellből egyféle változat készült, Kínában. Pontosan egy évvel a Redmi 4A kiadása után túlzott meglepetést nem okozott, viszont az alig változó specifikációk annál inkább.
Részletesebb cikket itt olvashattok.

Xiaomi Redmi 5A specifikáció
  • Qualcomm Snapdragon 425 MSM8917 Négymagos processzor 1.4Ghz Cortex A53
  • Adreno 308 GPU, 500Mhz
  • 2 GB RAM
  • 5 hüvelykes HD kijelző, 1280 x 720 felbontás, 296 PPI, 72% -os színtartomány, olvasó mód támogatás
  • 16 GB háttértár, microSD-vel 128 GB-ig bővíthető (sim 2 slot használatával)
  • 13 megapixeles hátsó kamera, f / 2.2 LED vaku, 1080p videó felvétel
  • 5 megapixeles elülső kamera f / 2.0, arcfelismerés
  • Dual-SIM (Sim 1 Micro Sim, Sim 2 Nano Sim / Micro SD kártya akár 128 GB-ig)
  • 3G, LTE, Full Netcom 5.0
  • Android Nugát 7.1.2 MIUI 8.5, majd MIUI 9
  • WiFi, Bluetooth 4.1, GPS, A-GPS
  • 3000mAh akkumulátor
  • Arany, aranyozott, szürke szín, műanyag burkolat

Redmi Y1/Lite

A Xiaomi (újra)bemutatta a Redmi Note 5A-t, csak ezúttal az indiai piacra szánt verziót, Y1 és Y1 Lite néven. Hogy mi a lényegi különbség számunkra? A B20, de az nagyon jól jöhet. Feltéve persze, ha lesz rendes Global ROM hozzá, kigyomlálva az india specifikus appokat. Esetleg a Redmi Note 5A romját 1:1-ben felrakhatjuk, akkor viszont a Redmi Note 5A létjogosultsága szűnik meg Kínán kívül. Részletes bemutatónkat itt olvashatjátok.

Redmi 5 és Redmi 5 Plus

Az év végén a legjobban vártuk. Miután lecsengett a Mi széria idei felhozatala, minden rajongó szeme a netet bújta különböző specifikációk, és renderképek után nyomozva. Szerencsések vagytok, mert mi összeszedtük nektek az épp aktuális -és hihető – információkat, és publikáltuk is időben. Nagyon kicentizte a gyártó a bemutatót, ugyanis mindenki a novemberi “Szinglik napjára” várta a bejelentést. Semmi konkrét időpont, csak a nagy csönd. Már azt hihettük, úgy zárjuk az évet, hogy a Xiaomi nem hozza el számunkra a középkategóriás, 18:9-es kijelzővel szerelt Redmi modelljét. Sokáig az elnevezés sem volt pontos, illetve a Plus verzió kiadása sem. Végül napokkal a bejelentés után, Mikulást követő napon, magyar idő szerint reggel 7-kor elindult a rendezvény.
December 6-án még nem volt stream linkünk. December 7-én, a bioritmusomhoz képest másfél órával hamarabb ébredtem, hogy valahogy ráleljek a stream csatornára. Na persze, hogy épp ott volt csak, ahol magától értetődő volt, csak épp nem ezt vártuk. A népszerűbb böngészőkön döcögött a közvetítést (ha épp elindult), majd az eddigi eredmények után gyorsan le is zavarták a bejelentést.
Ezt annak fényében, hogy globális piacra szánják, és több európai üzlettel is rendelkeznek, nem így, nem ebben a stílusban várná a Xiaomi rajongó. De legalább szép lett, és valószínűleg az ára sem kúszik feljebb a bejelentetthez képest. És külön jó hír, hogy február-március körül várható egy Global verzió B20 támogatással. Akkor lesz nálunk is egy igazán népszerű modell. Ráadásul két méret közül is választhatunk, eltérő hardverrel. A SoC szinte semmit nem változott, azonban meglepetésünkre a processzor maradt SD 625 a Plus verzióban. Igen, mi a probléma? Csupán az, hogy alapból ez a processzor nem támogatja az FHD+ felbontást 18:9-es képarány mellett. Nem véletlenül írt alá a Xiaomi korábban a Qualcomm-al, kaptak egy spéci tuningot, ezzel együtt pedig órajel emelést. És lám, mégis megy a jó öreg SD625 FHD+ módban is. Miért jó ez? Mert ez a proci már bizonyított. Bejáratott, optimalizált, takarékos, “mindenre elég”. És…olcsó! Ezáltal az telefon árát sem dobta meg annyira, hogy ne keltse fel azok érdeklődését, akik vágynak az új dizájnra, és nem szeretnének egy havi fizetést a Mi MIX 2-re költeni. izgatottan várjuk, hogy Mi is kézbe foghassuk, esetleg jól le is tesztelhessük. Teljes bemutatónk itt olvasható.

Redmi 5 Plus specifikáció

  • 5.99 hüvelykes Full HD+ kijelző @ 2160 x 1080 képpont, 403ppi, 84% NTSC színtartomány, 450 nit fényerő
  • 2.0GHz Snapdragon 625 Octa-core processzor Qualcomm MSM8953 Cortex A-53
  • Adreno 506 GPU
  • 3 GB / 4 GB RAM
  • 32 GB / 64 GB belső tároló
  • MicroSD kártyával bővíthető 128 GB-ig (SIM 2 bővítőhely)
  • 12MP 1,25μm hátsó kamera, f / 2,2 Apertúra, fázisérzékelő autofókusz, kettős LED vaku, arcfelismerés
  • 5MP elülső kamera, szefi vaku, 1080p videó, Smart Beauty 3.0
  • Dual-SIM (Nano + Nano)
  • 4G LTE, 4G+
  • Wi-Fi 802.11 b / g / n
  • Bluetooth 4.2, Bluetooth HID
  • GPS w / A-GPS, GLONASS, BDS
  • Ujjlenyomat-szkenner
  • Micro-USB port
  • 4000 mAh akkumulátor
  • Android 7.1 a MIUI 9.0.3 (hamarosan Oreo)
  • 158,5 mm x 75,45 mm x 8,05 mm fizikai méret
  • 180 gramm
  • Fekete, arany, világoskék, rózsaszín szín, fém hátlap
Redmi 5 specifikáció
  • 5,7 hüvelykes HD+ kijelző @ 1440 x 720 képpont, 282ppi, 72% NTSC színtartomány, 450 nit fényerő
  • 1,8 GHz-es Qualcomm Snapdragon 450 Octa-core CPU Cortex A-53
  • Adreno 506 GPU
  • 2 GB / 3 GB RAM
  • 16 GB / 32 GB belső tároló
  • MicroSD kártyávalbővíthető (SIM 2 bővítőhely)
  • 2MP 1,25μm Hátsó kamera, f / 2,2 Apertúra, fázisérzékelő autofókusz, egy LED vaku, arcfelismerés
  • 5MP elülső kamera, szelfi vaku, 1080p videó, Smart Beauty 3.0
  • Dual-SIM (Nano + Nano)
  • 4G LTE, 4G+
  • Wi-Fi 802.11 b / g / n
  • Bluetooth 4.2, Bluetooth HID
  • GPS w / A-GPS, GLONASS, BDS
  • Ujjlenyomat-szkenner
  • Micro USB Port
  • 3300 mAh-es akkumulátor
  • Android 7.1.2 a MIUI 9.1 (hamarosan Oreo)
  • 151,8 mm x 72,8 mm x 7,7 mm fizikai méret
  • 157 gramm
  • ekete, arany, világoskék, rózsaszín színek

Hivatalos videó

Ezzel vége a 2017-es repertoárnak.

Izgatottan várjuk, mit hoz a 2018-as év számunkra. A Xiaomi erős felhozatallal készül a következő évben is. Pár hónap múlva bemutatják a Mi 7-et a legújabb SD 845-ös processzorral, AI arcfelismerés funkcióval, Qi töltés támogatással, 18:9-es kijelzővel. Változnak a Redmi telefonok is, főleg a kijelző arányban. Ősszel jön az új Mi MIX is. Új kategória bejelentés, egyes modellek eltűnése, vagy épp átalakulása várható, annak megfelelően, a trendek mit diktálnak. A Redmi Note 5 helyét eddigi pletykák szerint a Redmi 5 Plus veszi át, a Mi Pad 4- generációja várhatóan merőben más igényekre lesz szabva, mint az eddigiek. Várjuk a Magyarországi üzletet is, ahogy a teljes 4G frekvencia-tartomány támogatását is, különösen a Mi széria esetén.
Tartsatok velünk jövőre is! Ígérjük, hogy még több tartalommal, még több saját teszttel, még látványosabban szállítjuk a Xiaomi híreit, érdekességeit számotokra. Még több nyereményjátékkal, meglepetésekkel készülünk.
És ne feledjétek, jövő ősszel újból MIUI Magyarország Találkozó!

A magam, és Kornél nevében is Békében, Boldogságban, Xiaomi-ban és MIUI-ban gazdag, Boldog Új Évet Kívánunk!