A Xiaomi Mi Note 3 fényképezőgépe teljesítményben jobban szerepelt, mint a jóval drágább iPhone 7 Plus, vagy a Sony Xperia XZ Premium, a DxO Mark teszten.

Megjelenése előtt már sejthető volt, hogy szakít az előd Mi Note 2 edge OLED paneljével, és teljesítményben is jóval visszafogottabb lett a Mi Note 3. Inkább mondhatjuk egy Mi 6 Plus Lite-nak, mintsem egy felső kategóriás phabletnek. Ezt a címet a Mi MIX 2 birtokolja, már ami a kijelző méretet jelenti. A Mi Note 3 hazájában szépen fogy, és már megjelent az olcsósított, 4GB RAM-os változat is. Hazánkban azonban nem aratott osztatlan siker, ráadásul még mindig indokolatlanul magas az ára. És a 800 MHz-es LTE frekvencia támogatásának hiánya sem javított az eladási mutatókon. Most azonban a Mi Note 3 kameráján van a hangsúly. Már a Mi 6 megjelenése után kiderült, hogy a Xiaomi idén belehúzott a fejlesztésbe, és a tavalyi gyengén szereplő Mi 5s Plus kamerájánál lényegesen jobb rendszert sikerült összehozniuk. Ugyanezt az egységet építették a Mi Note 3-ba is, melyet a DxO Labs jól le is tesztelt.
A tesztek hitelességét többször megkérdőjelezték már az újságírók. Több csúcskészülék esetén fedezhettünk fel “fizetett eredményeket”, azaz meglepően jól szerepel néhány olyan gyártó terméke is, melyek más tesztek alapján elmaradtak a várt minőségtől. A mostani Top 12-es listát viszont korrektnek tekinthetjük, hiszen a szereplők más tesztek alapján is hasonlóan szerepeltek.
A Xiaomi Mi Note 3 nem csúcskészülék. A bemutatóján sem így hirdették, szemben a kameráját. A dual kamera rendszert méltán nevezték “zászlóshajó kamerának”, hiszen valóban az is.
A maximálisan szerezhető 100 pontból a Mi Note 3-nak sikerült 90 pontot elérnie, mellyel holtversenyben végzett a tavalyi Google referencia mobillal, a Google Pixel készülékkel. A Google köztudottan erős a feldolgozó algoritmus tökéletesítésében, ezért mind a tavalyi, mint az idei csúcskészüléke dobogós helyen végzett. A Mi Note 3 olyan nagy neveket utasított maga mögé, mint az idei Sony falgship, az Xperia XZ Premium, vagy az Apple 2016-os modellje, az iPhone 7 Plus. A listán kivétel nélkül az adott gyártó csúcskészüléke szerepel, még a Xiaomi telefonja egy középkategóriás okostelefon.

A Mi Note 3 94 pontot ért el a DxOMark fotós, és 82 pontot a videós referenciaértékeknél. A DxOMark tesztje azt bizonyítja, hogy a Mi Note 3 fényképezőgépe gyors, és pontos autofókusszal rendelkezik, és lenyűgöző nagyítási lehetőségeket kínál (a 2x optikai zoomnak köszönhetően).
Különféle fényviszonyok mellett képes effektív zajcsökkentéssel fényképezni. Lenyűgöző bokeh effektusokat képes kihozni a szoftver a két különböző látószögű lencsének köszönhetően.  Azonban a finom részleteket alacsony fényviszonyok mellett elvesznek. Észrevehető zaj is felfedezhető homogén részeknél, valamint nagy kontrasztú árnyékos és világos részek esetén. Néhány színvisszaadási pontatlanságot is megfigyeltek a referenciaértékhez képest.

Az Apple iPhone 8, a Google Pixel és a HTC U11 93, 90, és szintén 90 pontot kaptak a  DxOMark fotós méréseiben. Azonban a Mi Note 3 tesztje előtt ezek a telefonok a lenyűgöző 94-es pontszámot kapták. A 82-es videorögzítési alapértékek alacsony pontszámát 90-ről csökkentették le. A Mi Note 3 így a legjobb 10 kamerás telefon között van a cikk írásakor. Gratulálunk hozzá.
A teljes teszt itt olvasható eredeti nyelven.