- Hirdetés -
()

Az utóbbi hetekben, hónapokban nagy volt a stabil MIUI9 körül a felhajtás és el is felejtettük, hogy nem is olyan régen írt a Xiaomi az Oreo megjelenéséről. Most hogy 10 telefontól is búcsút vettek, már elég időt tudnak fordítani az új Android alap integrálására. Oreo -> Xiaomi Mi6!

A kínai MIUI berkekben megkezdődtek a toborzások a zárt béta tesztelésre. Noha a belső tesztek már egy hónapja futnak a Xiaomi titkos földalatti bunkerjában, mára úgy gondolták, hogy itt az ideje kissé bevonni a rajongókat is. A zárt béta tesztek fognak igazán rávilágítani az új rendszer hibáira. A mindennapos használat közben derülnek ki igazán a hiányosságok, vagy egyes alkalmazások, komponensek hibája. A belső teszteken addig eljutnak, hogy feltelepül és stabilan fut a rendszer, talán még a modem működését tökéletesítik, hogy legalább telefonként használható legyen és akkor megy ki a kiválasztottaknak.

Xiaomi Mi6 Oreo

A jelentkezők elfogadása után következik kb. egy hónapos belső teszt időszak és csak ezután mehet ki a jónépnek. Erre januárban számíthatunk, amikor is zárt bétáról nyilvános bétára változik a státusza. Az Android 8.0 Oreo alapú stabil MIUI9 ez után 3 hónappal várható, Mi7 és sok más eszköz kiadása után.

Az Android Oreo számos új funkciót kínál, például

  • kép a képben,
  • a Bluetooth akkumulátor töltöttségi szint kijelzése,
  • az automatikus kitöltés,
  • az értesítési pontok,
  • azonnali alkalmazások,

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -