- Hirdetés -
()

A múlt héten a dél-koreai gyártó óriás, az LG, bejelentette 2017-es pénzügyi eredményeit. Az elmúlt két évben az LG mobil üzlete veszteséges volt, csupán szerény nyereséget tudott elkönyvelni 2017 első negyedévben. Közben a Xiaomi Indiában legyűrte a Samsungot, és előlépett a 4. gyártóvá is. Az LG vezetősége csalódottan nyilatkozott, mivel a kínai márkákkal nem tudott versenyezni. A Kínából érkező jelentések szerint az LG okostelefon ága kivonul a kínai okostelefonok piacról. A pekingi irodában a vállalat képviselője nyilatkozta:

“LG MOBILe távozik KÍNÁBÓL.”

LG okostelefon? Kínában nem nyerő

Az LG Mobile döntése, hogy kilép a világ legnagyobb okostelefon-piacáról, közvetlenül köthető a gyenge nyereséghez.  2015 eleje óta a 11. veszteséges negyedévet könyvelik el. A kínai piac telített, sőt a helyi feltörekvő új márkák is gombamód szaporodnak. A jelentések szerint 2016-ban az LG csak 160.000 darab okostelefont értékesített Kínában, a becsült 480 millió teljes eladott mennyiségből. Az LG 2017-ben nem mutatott be semmilyen okostelefont Kínában, az utolsó eszköz, az  LG G5 SE, 2016 májusában érkezett. Az LG-nek most az észak-amerikai és az európai piacokra kell koncentrálnia, de fel kell vennie a versenyt a Samsung, az Apple, a Huawei és a Xiaomi gyártókkal is.

Az LG okostelefon népszerűtlen termék Kínában.

A kínai okostelefon-gyártók elégég népszerűek lettek az elmúlt években, csökkentve a Samsung, és az Apple eladásait is. Minőségben felnőttek a nagyokhoz, sőt, már a Samsung és az Apple másolja a Xiaomi megoldásait, üzleti stratégiáit. Gondoljunk csak a Samsung kétségbeesett próbálkozására Indiában. A Mi MIX széria egyértelműen korszakalkotó volt a világpiac számára is, hiszen nélküle talán a Samsung sem hozta volna ki az S8/S8+ modelleket akkor, amikor, és talán az Apple sem ilyen iPhone X-et hozott volna össze (nem is sikerült a kívánt mennyiség eladása). Pletykák szerint nem is mutatja be a G7-et az MWC-n, helyette kiad egy frissített LG V30 + okostelefont.

A rajongóknak azonban nem kell aggódniuk, hiszen innovatív megoldásaival, és alkatrész beszállítóként a csőd nem fenyegeti a gyártót. Mi örülünk (és drukkolunk) egy egészséges versenynek, hiszen ez minden gyártót arra sarkall, hogy még jobb telefont, még jobb áron kínáljon nekünk. Ne feledjük, hogy a Xiaomi is sokat köszönhet az LG-nek, legfőképp a kijelzők beszállítójaként volt szerves része az eddigi Xiaomi okostelefonok, és Mi TV-k számára.

Véleményetek szerint az LG jelentős hatással lehet az okostelefon-piacra Észak-Amerikában és Európában? Kommentben, vagy Facebook oldalainkon írjátok meg.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -